Tudomány

Bebizonyították, hogy senki sem teljesen heteró

Sőt, nagyon úgy tűnik, hogy nincs száz százalékig homoszexuális sem. Új módszerrel vizsgálták a szexualitást, merész tanulságot vontak le.

Az a baj az emberi szexualitás, a szexuális szokások tudományos kutatásánál, hogy főleg önbevalláson alapul, azaz kénytelenek abból kiindulni, amit a kísérleti alanyok magukról mesélnek. Ez pedig nagyon torz képet adhat: az ember egyrészt öntudatlanul is hajlamos hazudni magának, másrészt egy kicsit talán mindenki szépíti az igazságot a társadalmi elvárásoknak megfelelően. A férfiak maguk szerint férfiasak, a nők nőiesek és könnyebb dolguk is van, hiszen a feminizmusnak hála bátrabban beszélhetnek saját szerepeik változásáról – állítja egy kutatás, amelyet a Cornell Egyetemen végeztek, és amit nemrég publikáltak egy pszichológiai szaklapban. A kutatók a fentieket elégelték meg, amikor úgy döntöttek, az emberek önkéntelen, szexuális ingerekre adott reakcióit kezdik vizsgálni.

Az egyetemen ambiciózus, merész projekt keretében igyekeznek feltárni az emberi szexualitás valódi – azaz nem szavakkal elmesélt – természetét. A mostani kutatás ennek csak egy kis része volt. A módszer lényege, hogy a pupilla tágulását vizsgálták, miközben az alanyoknak pornográf képeket, videókat mutogattak. Ismert, hogy ha az ember felizgul, kitágul a pupilla is. Vizsgálhatták volna persze közvetlenül a nemi szerveket, “de az egy kicsit mégis tolakodó lenne” – mondta Ritch C. Savin-Williams pszichológus-kutató, a csoport vezetője. Heteró férfiaknak maszturbáló nőkről készült videót mutattak – a pupilla természetesen reagált. Ahogy akkor is, amikor férfiakat mutattak nekik hasonló helyzetben. Abból, hogy melyik képre hogyan reagáltak önkéntelenül az alanyok, a kutatók állításuk szerint végre tudományos alapokon is képesek eldönteni, hogy ki mennyire hetero-, homo- vagy biszexuális.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

A tudósokat egyébként nem lepte meg mindez. Eddig is tudták, hogy azok a fogalmak, amelyekkel eddig gondolkodtunk a szexuális irányultságokról (hetero-, homo-, és az LMBTQI betűszó többi eleme) idejétmúltak és a valósághoz sok közük nincs. Az eredmények azt mutatják, hogy a szexualitás sokkal inkább egy skálaként, mint kategóriákként képzelhető el: nincs száz százalékosan ilyen vagy olyan ember. A nőkről ezt eddig is tudták – idézi fel a kutató -, hiszen nagyon sokan eddig is vállalták, hogy kíváncsiak, és mondtak olyanokat, hogy “nem vagyok leszbikus, de ha szembe jön a megfelelő nő – miért ne?”. A férfiak felé azonban nagyon kemény a kulturális elvárás, hogy férfiként éljenek és viselkedjenek, úgyhogy ők még akkor is kevesebb eséllyel vallják be, hogy érdekli őket saját nemük is, ha egyébként tudják, hogy így van. Nem csoda, hogy a “végül is miért ne?”-típusú “leszbikusságot” eddig női jellegzetességként tartották számon. A kutatásból kiderült, hogy ebből a szempontból elvileg nincs különbség a két nem között.

A tanulság a kutatók szerint egyértelmű: ideje leszámolni az elterjedt fogalmakkal, és azzal, hogy az ember vagy ilyen, vagy olyan, ha pedig egyszer bekerült egy kategóriába, akkor abból nem is nagyon jöhet ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik