Tudomány

Maratoni űrsétát tett a Nemzetközi Űrállomás két asztronautája

Maratoni, közel nyolcórás űrsétát tett pénteken a Nemzetközi Űrállomás (ISS) két amerikai űrhajósa, Scott Kelly parancsnok és Kjell Lindgren mérnök. Az asztronautáknak a hűtőrendszer feltöltése közben ammóniaszivárgást kellett megszüntetniük – írja azt MTI

A NASA abban bízott, hogy a javítás után, a két űrhajósnak arra is lesz ideje, hogy elpakolják a tartalékhűtő elemeit. Kelly és Lindgren azonban kifutottak az időből. Egyrészt azért műveletek közben elszivárgott néhány cseppnyi ammónia, ami után sok időt kellett azza tölteniük, hogy ellenőrizzék, nem jutott-e a mérgező anyagból a szkafandereikre.

Másrészt, a Kelly jobb kezén lévő kesztyűn sérülést fedeztek fel, ami, mint utóbb kiderült nem volt jelentős. Az űrhajósok így összesen 7 óra 48 percet töltött a világűrben.  A NASA erre az évre már nem tervez több űrsétát.

Az amerikai űrhivatalnak törölnie kellett azokat a terveit, amik szerint az ISS-t felszerelik két új dokkolóegységgel. Az első ilyen, még idén júniusban megsemmisült, amikor két perccel az indítás után felrobbant a SpaceX amerikai magánvállalat Falcon 9 típusú hordozórakétája, ami egy teherűrhajót juttatott volna el a Nemzetközi Űrállomásra. A második dokkolóegységet jövőre küldik, egy újabb SpaceX teherűrhajóval.

A jövőbeli űrsétákon folytatják az ISS-t felkészítését az ilyen űrhajók fogadására.

Az amerikai űrhivatal 2011-ben kivonta a forgalomból kiöregedett űrsiklóflottáját, ezért jelenleg – az általa támogatott magánűrhajók elkészültéig – orosz Szojuz űrhajókkal küld fel és hozat le űrhajósokat a Föld körül 320 kilométeres magasságban keringő ISS-re. A NASA-űrhajósok szállításáért elsősorban két amerikai vállalat verseng: a SpaceX és az űrkutatási hivatal régi szerződéses partnere, a repülőgépgyártásáról közismert Boeing cég.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik