Tudomány

Bebizonyítjuk, hogy az időutazás igenis létezik

Legalábbis sok rejtélyes esetben erre utaló bizonyítékok kerülnek elő. Ettől függetlenül most sorban megpróbáljuk megcáfolni őket.

Űrhajós a kétszázhúsz évig (1513-1733) épült salamancai székesegyház falán

jtlkw8ytvogl2k3n8xyk

Fotó: portengaround

A székesegyház 1990-es évek eleji felújítása során a munkák vezetője, Jeronimo Garcia úgy gondolta, ráfér némi vérfrissítés a faragványokra, így egy elpusztult darab helyett a XX. század egy fontos jelképét, egy űrhajóst álmodott meg. Néhány méternyire egyébként egy fagylaltot nyalogató démon is látszik.

CD egy XIX. századi festményen?

LceNKBK

A képen a mormon vallás alapítója, John Smith megmutatja az 1827-ben Moróni angyaltól (és persze közvetve Istentől) kapott, már lefordított arany lemezeket a nyolc tanúnak. A szöveg 1830-ban jelent meg nyomtatásban, A Mormon könyve címmel.

Sokkal valószínűbb azonban, hogy a képen egy üveglap látszik, amelyhez hasonlóakkal előszeretettel fedték a dobozokat a XIX. században.

A mobiltelefonáló nő Charlie Chaplin A cirkusz című filmjének reklámja előtt, 1928

Látják a jobbról besétáló, kisunokájával Nokia 3210-esen beszélgető nagymamát? Az nagy baj, mert a hölgy egy korai hallókészüléket tart a fülénél, amelyhez hasonlót a húszas években többek közt a Siemens és a Western Electric is gyártott.

audiphone34aL-e1288097903879

Fotó: Furious Fanboys

Ezen a tíz évvel később, 1938-ban született felvételen hasonló jelenetet látunk:

A kétezres évek városi vagánya a South Forks híd újranyitási ünnepségén, Gold Bridge, British Columbia, Kanada, 1941


193d63yf1jo89jpg

Kapucnis pulóver pólóval, menő haj és műanyag napszemüveg, kezében pedig modern digitális fényképezőgép? A férfi biztosan időutazó! – mondhatnánk a képet látva, amennyiben hinnénk a Háttérhatalom időutazási kísérleteiben. Sajnos ez azonban nem igaz, szóval nézzük sorban csak a férfi ruháit és kiegészítőit.

193d699szbh5ljpg

Kapucnis pulóver és póló? Nem, sajnos az egy kötött pulóver, alatta a – szintén kanadai – Montreal Maroons hokicsapatának mezével. A képen az 1936-1937-es évad csapata:

36-37_Montreal_Maroons

Fotó: Behind Enemy Lines Hockey

A napszemüveg egy egyszerű gleccserszemüveg, amelyet oldalt bőrborítással láttak el, hogy megvédje viselőjét a hóvakságtól. Hasonlóakat egyébként ma is lehet vásárolni, itt például Morgan Freeman visel egy hasonlót a 2013-ban bemutatott Oblivion című filmben:

Morgan-Freeman-Oblivion

A modern fényképezőgép pedig bármilyen, harmincas-negyvenes évekbeli kihuzatos csoda lehet, akár egy Kodak Vigilant Junior Six-20 is:

37393218.KodakJr

Fotó: PBase

Shirley Temple és Henry Fonda a postakocsiban ülve gyorsan megnézik az iPhone-on, hogy merre haladnak (a Fort Apache című 1948-as film részlete)

Ezt nyilván nem kell megmagyaráznunk, de amennyiben az mégis egy iPhone 6, legalább abban reménykedünk, hogy Fonda a Google alkalmazását használta az Apple Maps helyett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik