II. Rákóczi Ferenc, Magyarország vezérlő fejedelme száműzetésben, a Márvány-tenger melletti Rodostóben fejezte be életét 1735. április 8-án. Nem volt egyedül, hű emberei vele maradtak bujdosása során is, sokan nem is azért, mert félnivalójuk lett volna itthon, hanem a fejedelem iránti szeretettől hajtva.
“Istennel a hazáért és a szabadságért!” – ez volt a jelmondata, emlékirataiban pedig így írt:
… minden cselekedetem célja kizárólag a szabadság szeretete volt, és az a vágy, hogy hazámat az idegen járom alól felszabadítsam. Nem a bosszúvágy indított erre, nem is koronát vagy fejedelemséget akartam szerezni, nem is a kormányzáshoz volt kedvem: kizárólag az a hiú dicsőség vezérelt, hogy eleget tegyek kötelességemnek hazám iránt – és a világi becsület…
És a “haza” nem is felejtette el vezetőjét. Ha mást nem is tehetett, legalább hamvait próbálta hazahozni, már amikor erről egyáltalán beszélni lehetett. A reformkorban már egyre többen és többször sürgették, de az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után a téma szóba sem kerülhetett.
Évtizedes huza-vona
Az enyhüléssel azonban szabadabbá vált a szó, elsősorban Thaly Kálmán volt, aki folyamatosan szorgalmazta a hamvak hazahozatalát. Városok, vármegyék álltak a kezdeményezés mellé, megindult a hamvak felkutatása. Thaly és Fraknói Vilmos 1889 októberében azonosította II. Rákóczi Ferenc csontjait a konstantinápolyi lazaristák templomában.
Végül egy komoly belpolitikai vita, az újonclétszám felemeléséről folytatott vég nélküli parlamenti viaskodás vezetett oda, hogy a konszenzus egyik elemeként Ferenc József 1904-ben hozzájárult a bujdosók hamvainak hazahozatalához. Határoztak arról is, hogy
Magyarországon vagyunk, nincs mit csodálkozni azon, hogy a belpolitikai események miatt a maradványok hazahozatala végül csak 1906 őszén történt meg. A hamvakat és a küldöttséget szállító három különvonat október 28-án érkezett Budapestre, ahol a menet elhaladt, a településeken ünnepségeket tartottak, örömtüzeket gyújtottak. A koporsókat a Bazilikába, Thökölyét a Deák téri evangélikus templomba vitték. A végső nyugalmat október 29-én nyerték el a kassai dómban, Thököly pedig másnap Késmárkon.
“Megjelent Rákóczi Ferenc”
Halász Hajnal az Archívnet.hu-n tette közzé az MTI e pár napról szóló tudósításait. Érdemes beleolvasni, kibontakozik belőlük az ünnep fénye, ilyen mondatok kíséretében:
Megújultak a dicsőséges magyar nemzet vérző sebei. Úgy látszott, hogy hosszú századok véres harcai között a magyar nemzetnek az enyészet pírába kellett volna borulni. E veszedelemben az elnyomott nép kebeléből egy sóhaj kélt, és szállt át a hazán, és túl a határon kereste a szabadítót. Megjelent Rákóczi Ferenc. Fény glóriája felébresztette, dicsősége felvillanyozta, igaz nagysága felrázta a nemzetet.
Más dokumentumok pedig arról szólnak, nem mindenkit varázsolt el az emelkedett hangulat. III. kerületi munkások például népgyűlésen adtak hangot elégedetlenségüknek az újratemetések magas költségei miatt.
