Tudomány

Száz éve még afrikai bennszülöttekkel is találkozhattunk volna a budapesti állatkertben

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2015. 09. 22. 19:20

A rabszolgaságot ugyan már legalább százötven éve eltörölték a fejlett országokban, néhány üzletember még jópár évtizedig nem hagyott fel a szokással.

A tizenkilencedik században sorra nyíló állatkertekhez és természettudományi múzeumokhoz a kor embere szerint hozzátartoztak az afrikai bennszülöttek is, így Európa legtöbb nagyvárosában – Párizsban, Varsóban, Brüsszelben, Barcelonában, Londonban, vagy épp Budapesten –, de New York állatkertjeiben is találkozhattak az emberek otthonukból kiszakított bennszülöttek csoportjával, akik állandó vagy ideiglenes látványosságként szerepeltek egy-egy állatkertben, vagy akár csak egy város főterén.

Szomáliaiak a baseli állatkertben, Svájc
Fotó: Plaidzebra

Az emberi állatkertek intézménye jórészt egy emberhez, Carl Hagenbeckhez köthető, aki édesapjától, az egzotikus állatok kereskedelmével is foglakozó Claus Gottfried Carl Hagenbecktől örökölhette az extrém gyűjtőszenvedélyek iránti szeretetét. Tizennégy éves korában tőle kapta meg első fókáit és jegesmedvéjét, állatgyűjteménye pedig villámgyorsan nőtt.

Néhány év múlva már a vadászokkal és felfedezőkkel együtt járta a dzsungeleket és nehezen megközelíthető csúcsokat, miközben a világ minden tájáról származó állatokkal bővítette a gyűjteményét.

Hamburg, Németország

Fotó: Culture And History

1874-ben egy hirtelen gondolattól vezérelve néhány számit költöztetett saját, Németország legnépszerűbbjének tartott magánállatkertjébe, próbálva megteremteni a számukra jól megszokott feltételeket: sátrakat állított nekik, ellátta őket a fegyvereikkel, sőt, egy csapat rénszarvast és szánokat is szerzett.

Két évvel később egy beosztottját Szudánba küldte, hogy vadállatokat és núbiaiakat hozzon neki – utóbbiakkal hatalmas sikert ért el, Berlinben, Londonban és Párizsban is járt a csoporttal. A következő években egyre többen kezdték átvenni az emberi cirkusz ötletét, de Hagenbeck sem fejezte be a jól menő üzletet, saját magánállatkertjében hozott létre természeteshez közeli körülményeket, valamint tájba illő építményeket állatai és a körülöttük élő emberek számára.

Stellingen, Németország
Fotó: Plaidzebra

Az utazó csoportok városonként akár két-háromszázezer látogatót is vonzottak, de az 1889-es párizsi világkiállítás folyamán például akár 28 millió ember (ennyi látogatót vonzott összesen a kiállítás) is láthatta azt a négyszáz afrikai és ausztrál őslakost, akiket jórészt ketrecekben tartottak.

Fotó: Wikimedia Commons

Az új látványosságokat az emberek nagyon könnyen elfogadták, hiszen betekintést nyerhettek egy idegen, tőlük távol álló kultúrába, de néha a főrangúak is meglátogattak egy-egy ilyen csoportot, ezen a képen épp II. Vilmos császár találkozik néhány szomáliaival Hagenbeck magánállatkertjében:

1909. Kaiser Wilhelm II. im Gespräch mit den Aethiopiern bei Carl Hagenbeck in Hamburg.
12183-09
Hamburg, 1909
Fotó: Wikimedia Commons

Természetesen nem csak afriakai bennszülötteket láthattak a kor emberei, hiszen indiánok, polinézek, tuaregek, sőt, néhány eszkimó is körbejárta Európát.

Tuaregek az 1907-es, párizsi gyarmati kiállításon

Fotó: Wikimedia Commons

Magyarország sem maradt ki

Budapesten is járt egy kisebb falunyi, mintegy kétszázötven bennszülött, akit egy egykori francia tengerésztisztből lett lyoni ügynök hozott az 1896-os millenniumi ünnepségek apropóján.

A Vasárnapi Ujság 1896. augusztus 30-án megjelent száma így ír róluk Egy darab Afrika Budapesten című cikkében, amely noha némiképp vérlázító a mai olvasó számára, mégis érzékletesen mutatja be a kor emberi állatkertekhez való viszonyát:

Valóban érdekes látvány az a 250 néger atyafi, kik az ezredévi ünnep tiszteletére Afrikából Budapestre jöttek, s most ott tanyáznak az állatkertben. Ruházatuk mindössze egy tarka szövetű lepel, melyet festői ránczokba szednek; azt vélné az ember, tógás rómaiak. Testök egy része mindig kilátszik. Sokszor alig van rajtuk valami takaró, mert  – aránylag – igen tiszták lévén, van mindig egy-kettő, a ki nagy hévvel mosakodik a vizérben, mely telepükön át csörgedez. Van tehát mód tanulmányozni testalkatukat, s ez már magában is megérdemli az 50 krajczárnyi belépti díjt, mivel e négerek mitőlünk annyira elütő emberek. De fokozza a látvány becsét a határozott esztétikai élvezet. Szebb idomokat alig lehetne találni. Főleg fürdés közben egy ily karcsú néger alak, a mint fénylik a róla lefutó víztől, valóságos eleven bronz szobor. Tartásuk, mozdulataik is szoborszerűek. A mi testünk megszokta, hogy fel legyen öltöztetve, s öltözet nélkül ügyetlen, tétovázó volna. A néger járása-kelése ruha nélkül is természetes, s minden lépten más-más festői képpé alakul, mely az életből születik, s kincs lenne művésznek.

Gond volt arra, hogy négereink lehetőleg azt az életmódot folytassák az állatkertben, a melyet hazájukban megszoktak. Mindegyiknek van valami mestersége, melyet apjától tanult. Ott ülnek saját készitményű zsámolyaikon, kiki pálmalevelekből összetákolt kunyhója előtt; kunyhóikat is ők maguk építették.

[…]

Élet foly tehát itten, még pedig elég lármás élet; hisz ezek vidám négerek, kik egyre tréfálóznak, kaczagnak egymás közt. Ellenségeskedésnek, czivódásnak nyoma sincs. Szelid ez a faj, békeszerető; aztán a telep kitünően is van szervezve. Sehol rosz szag ennyi vad ember közt! Ez igazán bámulatos. Nem éreznek semmiben hiányt; jó húsban vannak, elégedettek; s csodák csodája, nem koldúlnak!

[…]

Budapestnek érdekében van, hogy az ilyen fajtájú látványosságok sikerét teljes erőből előmozdítsa. Találjanak a külföldiek, kik azokat bemutatják, előzékenységet a hatóság részéről, a közönség körében pártolást, hegy kedvök legyen visszatérni s példájukkal másokat is ide vonzzanak. Ez is egy módja annak, hogy Budapest világvárossá fejlődjék.

A legismertebb állatkerti bennszülött, Ota Benga története

A legmesszebbre talán Amerikában mentek: az üzletemberként és felfedezőként is sikeres Samuel Phillips Verner egy afrikai útján vette meg az Ota Benga névre hallgató, mbuti törzsbe tartozó pigmeust, akinek a törzsét a belga-kongói Force Publique majdnem teljesen elpusztította, hogy aztán egy 1904-es, St. Louis-ban rendezett világkiállítás antropológiai szekciójában néhány más afrikaival együtt is jól szemügyre vehessék az érdekességekre éhes látogatók. Tizenéves korában egy rituálé során hegyesre csiszoltatott fogai óriási tetszést arattak. Egy lap “az egyetlen igazi afrikai kannibál Amerikában” jellemzést adta róla, hozzátéve, hogy igazán megéri neki leszurkolni az öt centet azért, hogy megmutassa a fogait.

Ota Benga 1904-ben
Fotó: Wikimedia Commons

A kiállítás végeztével az alig százötven centis, huszonéves férfi Vernerrel együtt visszatért Afrikába, ahol a szintén pigmeus batwáknál élt egy ideig, de végül Vernerrel együtt visszatért az Egyesült Államokba.

1906-ban néhány hónapra a bronxi állatkert lakója lett, ahol minden délután megjelent a majomházban, de a köztes időben szabadon mozoghatott. Az afroamerikaiak persze szót emeltek az állatkertnél Ota Benga állatként való kezelése ellen, kijelentve, hogy megérdemlik az emberi bánásmódot, ezért nem kellene majmok közt tartani a férfit, de mindemellett a darwinizmus ellentmond a keresztény tanoknak, így majmokat és az emberi fejlődés kőkorszaki szintjén rekedt embert már csak emiatt is tilos lenne egy légtérben mutogatni.

A New York Times erre adott reakciója kitűnően példázza az amerikaiak általános véleményét a témában:

„Nem igazán értjük azt az óriási felháborodást, amelyet egyesek tanúsítanak ebben az ügyben… Abszurd dolog Benga állítólagos megaláztatása és degradációja felett sopánkodni A pigmeusok… az emberi skála igen alacsony fokán állnak, és az a felvetés, hogy Bengának ketrec helyett az iskolában lenne a helye, teljességgel nélkülözi azt a valószínűsíthető tényt, hogy az iskola nem az a hely, amelyből bármilyen hasznot húzhatna. Az elképzelés, miszerint az emberek mind egyformák, és mindössze a könyvekből való művelődés lehetőségének megléte, vagy hiánya különbözteti meg őket, már régen meghaladott feltételezés.”

A Bronx-i állatkertben, 1906
Fotó: Wikimedia Commons

A félig szabad élet nem volt jó hatással Ota Bengára, hiszen a látogatók nem igazán fogták vissza magukat, ezáltal ő is egyre erőszakosabb lett. Az év végén az állatkert és a férfi útjai különváltak, Gordon így az általa is támogatott Howard Colored Orphan Asylumba (Howard Színesbőrű Árvaház), egy egyházi fenntartású intézménybe helyezte el őt. Később egy virginiai családnál lakott, így könnyebben tudott beilleszkedni a társadalomba – angolul tanították, sőt, iskolába kezdett járni, de amint úgy érezte, eleget fejlődött, inkább munkát keresett magának, Újdonsült tudásának köszönhetően egy dohánygyárban kapott állást, és elkezdett gyűjteni egy Afrikába tartó hajóútra. Az első világháború azonban közbeszólt, nem indultak többé hajók Kongó felé. Benga végül 1916 márciusában, 32 évesen egy lopott pisztoly segítségével végzett magával.

Változó idők

A szokásnak Európában az 1929-ben kitört nagy gazdasági világválság vetett véget, de a későbbi évtizedekben sem tűnt el teljesen: az 1958-as, Brüsszelben rendezett világkiállításon egy belga-kongói falu teljes lakossága, 1994-ben egy francia szafariparkban pedig egy egész elefántcsontparti falu bukkant fel mint kiállítási tárgyak.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. július 18.
Utas a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új elektronikus bérletét használja Budapesten, a Deák téri metrómegállóban 2017. július 18-án. A napokban elindította a BKK az online jegy- és bérletvásárlási felületet, amelyre a vásárlóknak minden nap be kell majd lépniük. Először teljes árú és tanuló, félhavi és havi Budapest-bérletek, 24, 72 órás és hetijegy vásárlására lesz lehetőség.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.