Régi korokban ismeretlen volt az “illegális bevándorlás” fogalma. Az emberek, népelemek jöttek-mentek, megtelepedtek ott, ahol hagyták őket és ahol ők is biztosítottnak látták jövőjüket. Szegénység, háborúk, a vallási türelmetlenség sokakat indított útnak békésebb, gazdagabb, üres földekkel rendelkező területek felé.
A tömeges betelepítések persze szervezetten folytak Magyarországon, a király, a földesúr megbízásából. A cél a munkaerő biztosításán kívül egyes mesterségek, a szaktudás meghonosítása volt, de vezető okként említhetjük a honvédelmet is.
Német lovagok
II. András királyunkat is ez utóbbi vezette, amikor Erdély gyéren lakott déli részére, a mai Barcaságba telepítette a Német Lovagrendet 1211-ben. A rend Szentföldön alakultak a betegek és sebesültek ellátására 1190-ben, nevezzük őket teuton lovagoknak is. Tagjaik voltak a lovagok, akiknek feladata a rendházak, az ispotályok védelme volt, valamint képviselték a rendet a csatákban.
A papokra hárult az intézmények vezetése, a szolgálattevő testvérek pedig a gyógyítást végezték. Gyorsan gyarapodtak, ispotályaik és rendházaik mindenhol megtalálhatóak voltak a Jeruzsálemi Királyság területén. A német-római császár támogatásával létszámuk és befolyásuk is nagyra nőtt, jelentős birtokokat szereztek a Szentföldön és Európában is.
Közös érdek a beköltözés
De bármilyen hősiesen verekedtek is, a muzulmánokat képtelenek voltak megállítani, el kellett hagyniuk a bibliai tájat. Olyan helyet kerestek, ahol folytathatják a térítést, a gyógyítást, és – ne legyünk álszentek – alkalom adtán oda is lehet csapni. Igényeik feltehetően a német Gertrúd királyné közvetítésével találkoztak II. András érdekeivel.
A magyar királynak jókora, benépesítetlen terület állt rendelkezésre, az ország délkeleti határait pedig a pogány kunok fenyegették, és az egyre több hatalmat szerző bárók ellen is jól jött neki a támasz. Így költözött a Német Lovagrend a Barcaságba 1211-ben. Nagyon jól végezték a dolgukat, a lovagok itt is folyamatosan gyarapodtak, de rohamtempóban fejlődött a Barcaság is. András széleskörű adózási és igazságszolgáltatási kiváltságokkal ruházta fel őket, a lovagrendnek adta a Kárpátoktól az A-Dunáig terjedő területet.
Kitúrja a vendég a házigazdát?
A lovagok pedig a térítésre hivatkozva erőtelesen terjeszkedtek a termőföldjeiről híres Havasalföldön, egyre több várat építettek, megerősítették városaikat. Földjeiken önkényes telepítéseket végeztek, sokszor szomszédjaiktól raboltak jobbágyokat, és elkezdtek Erdély felé is terjeszkedni – nem egyszer királyi birtokok javára. A pápa segítségével pedig megindult a rend jogi függetlenedése is a Magyar Királyságtól.
III. Honrius egyre inkább a magyar királytól függetlenül intézkedett a lovagrend ügyeiben, 1223-ban ki is vette a rendet a magyar egyház fennhatósága alól, egy évvel később pedig már a lovagok birtokait is a sajátjának tekintette. Mindez azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a teutonok kiszakítanak egy részt Magyarországból, és önálló államot alapítanak.
Ezt már András sem hagyhatta, 1225-ben fegyverrel verte ki a németeket Erdélyből és a szomszédos Havasalföldi területeikről. A pápaság még egy évtizedig tartotta nyomás alatt a királyt, hogy fogadja vissza a rendet, de az hajthatatlan maradt. A lovagok ezek után a Baltikumban vetették meg a lábukat, ahol megalapították saját államukat.
