Mohács és Buda elvesztése előtt már sok-sok évtizeddel egyértelmű volt a kortársak számára is, hogy a Magyar Királyság egyedül nem képes megállítani az oszmán hódítást, sokat kárhoztatott belviszályok ide vagy oda. Dávid nem győzheti le Góliátot. Segítség pedig nem érkezett. Nyugat-Európa önmagával volt elfoglalva, a hatalmat “családi vállalkozásban” gyűjtő Habsburgok magyar területeiket ütközőzónának tekintették.
Szulejmán hódításra született
Nem azt mondjuk persze, hogy I. Ferdinánd és utódai ne próbáltak volna felelős magyar királyként viselkedni, de Bécs védelme mindent felülírt. Az Oszmán Birodalom trónját pedig 1520-ban az egyik legnagyobb török uralkodó, I. (Nagy ) Szulejmán foglalta el. Egy olyan ember, akitől milliók halála, az ország széthullása és lezüllése, az alávetettség ellenére is elmondhatjuk: nem volt szégyen kikapni.
Apját, I. Szelimet vitéz jelzővel illették, miután meghódította Levantét és Egyiptomot. Uralkodónak nevelték, trónörökösként Magnézia kormányzójaként már megcsillant kormányzói képessége, igazságszeretete és szigorú erélye. Mindössze 26 évesen vette át az Oszmán Birodalom vezetését, és rögvest nekilátott világhódító terveinek megvalósításába.
Birodalmát a csúcsra vitte
Tekintetét nyugatra, Magyarország felé vetette: felismerte, hogy ez már nem az az ország, amely a Hunyadiak vezetésével még meglepetéseket okozhatott apjának és nagyapjának. A következő évben, 1521-ben elfoglalta Nándorfehérvárt, gyakorlatilag megnyitva az utat a királyság, a Duna völgyén pedig a nyugati kereszténység felé. Augusztus 29-én történt, az elátkozott dátum pedig még kétszer visszaköszönt: Mohács és Buda.
Ezután kihasználva az itteni áldatlan belső állapotokat, lassanként felszámolta a déli végvárrendszer maradékát, 1526-ban pedig döntő csapást mért a középkori Magyar Királyságra. Érdeke a belső széttagoltság fenntartása volt, ezért a két magyar király közül a gyengébbiket, Szapolyai Jánost, majd János Zsigmondot támogatta. Elfoglalta Budát, majd a két keresztény országrész egyesülésének megakadályozása és a Bécs elleni felvonulási terület biztosítása érdekében megszállta az ország középső részét.
Amikor még sikerült:
Az európai helyzetet jól mutatja, és egyben a kicsinyes, önző politikai csatározásokat is, hogy mindeközben Szulejmán jó ideig Franciaország, sőt a pápa oldalán állt a bonyolult szövetségi rendszerben. Mert a minden tavasszal Ruméliából induló, majd ősszel oda visszatérő török haderő hatósugara itt véget ért. Ezt Szulejmánnak is fel kellett ismernie.
Törvényhozó és Nagy
Keleten is hasonló volt a helyzet, miután a törökök elérték a Perzsa-öböl partjait, Észak-Afrika jelentős területeit, és biztosították flottájuk hegemóniáját a Földközi-tengeren. AZ Oszmán Birodalom Szulejmán alatt jutott a csúcsra, nem véletlenül kapta a szultán ellenségeitől a Nagy melléknevet.
Otthon Törvényhozóként emlegették, megkezdte a hódításokra épülő, “nomád katonaállam” átalakítását centralizált monarchiává. 46 esztendei uralkodása során lerakta az oszmán jogrend alapjait, megreformálta az adózási rendszert és a közigazgatást, iskolákat alapított, fényűző építkezésekbe kezdett. Intézkedései nyomán fellendült az ipar, virágzott a kereskedelem és a kultúra.
Örök kárhozatra!
Nyilván érthető, hogy a magyar népi emlékezet nem lehet pozitív Szulejmán kapcsán. Sőt, 1566. szeptember 6-ai halála felett okkal ültek örömünnepet, és büszkén hitték, mert hinni akarták a költő Zrínyi Miklós szavait:
… Tizet ottan levág császár segitségét,/Igy császárnak osztán Zrini szólni kezdett:/»Vérszopó szelendek, világnak tolvaja,/Telhetetlenségednek eljütt órája;/Isten büneidet tovább nem bocsátja,/El kell menned, vén eb, örök kárhozatra.«/Igy mondván, derekában ketté szakasztá,/Vérét és életét az földre bocsátá;/Átkozódván lelkét császár kiinditá,/Mely testét éltében oly kevélyen tartá.
Pedig nem így történt, a valóságban nem adatott meg az elégtétel, hogy Szulejmán szultán Zrínyi Miklós és Szigetvár hőseinek kezétől vesszen el. Az idős, ekkor már 72 éves Szultán feltehetően végelgyengülésben, vagy a táborban kitört járvány következtében hunyt el Szigetvár ostroma közben. A hadmozdulatokat – épp a szultán magas kora miatt – eleve Szokollu Mehmed nagyvezír irányította, de az uralkodó ragaszkodott hozz, hogy ő is személyesen részt vegyen a hadjáratban. Feltehetően párnák közt érte a halál, de mégis a csatában – objektíven nézve szép halál egy idős, világhódító uralkodónak.
Utódlását nevezhetjük zökkenőmentesnek, miután még életében egyetlen kivétellel megölette fiait. Így a későbbiekben korhely jelzővel illetett II. Szelim trónra emelésének semmi nem állt útjába.
