Tudomány

Egy kutyát heréltek ki Béla helyett

Könyves Kálmán adott parancsot a hétéves Béla, a trónkövetelő Álmos herceg fiának megvakítására és kasztrálására. A "hóhér" viszont megijedt.

A testvérviszály egy családnak sem válik hasznára, de egy egész ország szenved, ha a harc az uralkodóház tagjai közt folyik. Már Szent István megvakíttatta unokatestvérét, Vazult, hogy alkalmatlanná tegye az uralkodásra. Mégis unokái foglalták vissza a trónt az Árpád-háznak, akik gyorsan szembetalálták magukat a hatalommegosztás dilemmájával.

Testvérek egymás ellen

A korona és kard mondája szerint a későbbi első Béla helyesen döntött, hogy – átmenetileg – vállalta a másodhegedűs szerepét bátyja, I. András mellett. Aztán fiaik, mint unokatestvérek ismét egymásnak estek, I. Géza és Szent László uralkodását szinte mindvégig beárnyékolta az unokatestvérükkel, Salamonnal folytatott harc.

Lászlót unokaöccse, Könyves Kálmán követte a trónon, akinek ugyancsak meggyűlt a baja öccsével, Álmossal. Apjuk korai halála miatt a fiúkat Szent László király nevelte, és míg a Kálmánt egyházi pályára küldte, Álmost maga mellett tartotta, rábízta a meghódított Horvátország kormányzását is. Ám László 1094-ben váratlanul hazahívta Kálmánt és őt tette meg örökösének – írja a Rubicon.hu.

Álmos ebbe nem törődött bele, hadat vitt testvérére. A fel-fellángoló ellentét csúcspontja akkor következett el, amikor Álmos állítólag merényletet tervezett Bátyja ellen, majd német segítséggel tört a trónra. Több év és több sikertelen szervezkedés után uralkodása vége felé Kálmán király végül megvakíttatta Álmost és az anyja öléből kiragadott fiát, Bélát, majd a dömösi apátságba záratta az uralkodásra alkalmatlanná tett herceget.

Béla végül mindent vitt

A Képes Krónika így őrizte meg a történetet: “… a király elfogta a herceget meg kisded fiát, Bélát, és megvakíttatta őket; azt is meghagyta, hogy a kisded Bélát heréljék ki. De aki megvakította, félt Istentől és a királyi nem kihalásától: kutyakölyköt herélt ki, annak heréit vitte a királynak. Az ország főemberei közül megvakította Urost, Vatát és Pált. Mégsem vált hasznára az ártatlan vér kiontása, mert az isteni bosszú korai halál bús italát nyelette le vele…”

A végén a történelem igazságot tett. Kálmán 1116-ban meghalt, fia követte a trónon II. István néven. Álmos még ellene is szervezett egy összeesküvést 1125-ben, majd Bizáncba menekült és itt is halt meg 1127. szeptember 1-jén befejezte életét. István 1131-ig uralkodott, majd a hétévesen, ártatlanul megcsonkított fiú vette át a koronát: II. (Vak) Béla. ezzel nemcsak sikerre vitte apja harcát, hanem ezek után Álmos leszármazottai közül kerültek ki az Árpád-ház uralkodói.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik