Tudomány

Hogy lesz egy egyszerű tinédzserből az ISIS kiberterroristája?

2011 júniusában Junaid Hussain, egy TriCk néven is ismert tizenhét éves hacker, a Team Poison nevű hacktivista csoport vezetője feltörte a volt brit miniszterelnök, Tony Blair egyik bizalmas munkatársának e-mail fiókját. Hussain egész sor Blairrel és más kormánytisztviselőkkel kapcsolatos bizalmas adatot osztott meg az interneten, és egy csapásra híressé vált.

Néhány évvel később Hussain felvette az Abu Hussain Al Britani nevet, csatlakozott az Iszlám Államhoz (ISIS), és pillanatok alatt a terrorszervezet tophackerévé vált. A hírek szerint nem csak kibertámadásokban vett részt, és 2015-ben már igen előkelő helyen szerepelt a Pentagon halállistáján. Le is vadászták: az Egyesült Államok hivatalos közleménye szerint múlt hétfőn életét vesztette egy dróntámadásban.

Saját kiberfegyvert fejlesztett

Lorenzo Franceschi-Bicchierai, a Motherboard újságírója régóta figyelemmel kísérte Hussain karrierjét. Pénteki írásában arra kereste a választ, hogy hogyan lesz egy egyszerű londoni tinédzserből az ISIS mesterhackere és az amerikai hadsereg kiemelt célpontja.

„Miután Szíriába költözött, Hussain állítólag feltörte a CENTCOM (az USA Egyesített Hadparancsnoksága, a szerk.) Twitter-fiókját – igaz, más értesülések szerint mégsem ő, hanem a Cyber Caliphate nevű csoport állt a támadás hátterében –, és valószínűleg ő volt a vezetője az Islamic State Hacking Division (IS Hacking Division) nevű hackerszervezetnek is.

Hussain egyik fotóján egy AK-47-essel pózolt

Hussain az IS Hacking Division nevében száz amerikai katona nevét és személyes adatait is nyilvánosságra hozta. Később azt állította, hogy egyenesen a Pentagon szervereiről töltötte le őket, de Franceschi-Bicchierai sokkal valószínűbb, hogy egyszerű Google-kereséssel szedte össze az információkat. A közelmúltban aztán 1400 amerikai kormánytisztviselő adatait is feltette az internetre: ezek nagy része valószínűleg korábbi hackertámadásokból és szabadon hozzáférhető információs forrásokból származik.

Annak ellenére, hogy szívesen nyúlt a más hackerek által összegyűjtött és az interneten szabadon megtalálható információkhoz, a fiatal kiberdzsihádista maga is szorgalmasan gyűjtögette az adatokat az amerikai kormánytisztviselőkről: e-mail fiókokat és adatbázisokat fosztogatott, és számos Twitter-accountot is feltört. Sőt, a jelek szerint egy saját, az ISIS céljaira optimalizált kiberfegyvert is kifejlesztett; az amerikai hadsereg több tagjának Facebookját is meghackelte; és a Wall Street Journal szerint ő volt a terroristacsoport online toborzó tevékenységének vezetője is. A Sky News nyomozása szerint a nyugati országokból érkező öngyilkos merénylők toborzásában is részt vett – ezt az értesülést egyébként később a Team Poison egyik tagja is megerősítette.

„Elképesztő befolyása volt”

Franceschi-Bicchierai szerint valószínűleg Hussain volt „a leghangosabb és egyben a legbefolyásosabb” az ISIS külföldi harcosai közül. „Elképesztő befolyása volt” – erősítette meg a Motherboardnak nyilatkozva Alex Kassirer, a dzsihádista szervezeteket tanulmányozó Flashpoint kutatócég elemzője.

Az interneten toborzott az ISIS-nek

Senki sem tudja, hogyan jutott el Szíriába. A jelek szerint 2013-ban hagyhatta el Nagy-Britanniát, nem sokkal azután, hogy letöltötte féléves börtönbüntetését, amit a Blair-munkatárs e-mailjének feltöréséért és azért szabtak ki rá, mert a Team Poisonnal lehallgatta és feltette az internetre a Scotland Yard nyomozóinak egyik telefonbeszélgetését. Mielőtt bevonult volna a börtönbe, ügyvédje „szerfelett félénk és szerény fiatalemberként” jellemezte a tizenéves hackert.

Hussain azután is tartotta a kapcsolatot a Team Poison tagjaival, miután csatlakozott az ISIS-hez. Egyik egykori, MLT néven ismert társa szerint főleg a Skype-on és chatoldalakon keresztül beszélgettek egymással. MLT a Motherboardak nyilatkozva azt mondta, a hacker egyszer egy puskákkal felfegyverzett gyerekekről készült képet küldött el neki, és azt írta, maga is részt vesz „a jövő generációk kiképzésében”, 2014 végén pedig egy Skype-beszélgetés közben osztott meg vele egy webkamerával készült fotót, amelyen egy AK-47-essel pózolt.

Egykori barátja szerint Hussain „megérdemelte”, hogy az amerikai hadsereg levadászta, mert minden valószínűség szerint részt vett emberek üldözésében és meggyilkolásában.

Változtatni akart

MLT szerint egykori mentora, egy Antipeace nevű hacker a közelmúltban „megpróbálta észhez téríteni” Hussaint, de ő nem kért a tanácsokból, és azt mondta neki, hogy „kopjon le, mert különben lefejezteti”.

Menthetetlen volt. Messze túllépett azon a ponton, amikor még észhez térhetett volna és otthagyhatta volna az ISIS-t.

Franceschi-Bicchierai szerint nem tudni, hogyan válhatott egy átlagos képességű tinihackerből az ISIS rettegett kiberajatollahja, de már azelőtt komoly ellenszenvet érzett a brit politikai és társadalmi rendszerrel szemben, mielőtt nevet szerzett magának hackerkörökben. „Olyan fiatalembernek tűnt, aki szívesen odaállna egy értelmes ügy mellé” – jellemezte Sean Sullivan, az F-Secure biztonsági szakembere.

Egyszerű hacktivistaként kezdte

A Motherboard cikke szerint Hussain már a Team Poison-os időkben is támogatta a palesztin szervezeteket, és az Operation Free Palestine néven futó hacktivista kampányban is részt vett. Az azonban továbbra is kérdés, miért döntött úgy, hogy felhagy az internetes tiltakozással, és terroristának áll.

„A számítógép csinált belőle terroristát”

Sullivan szerint az, hogy a fiatal hacker csatlakozott az ISIS-hez „az önsorsrontás szomorú példája”, halála pedig „sajnálatos módon elkerülhetetlen volt”.

A Newsweek szerint Huissain egyik állítólagos gimnáziumi osztálytársa már nem volt ilyen megértő. A Twitteren azt írta, hogy a hacker „egy kis gyáva pöcs volt. Szégyellem magam, hogy egy ilyen hitvány emberi lényt ismertem”.

A család egyik szomszédja a birminghami helyi lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy a hacker egy

rossz útra tévedt tinédzser volt. Nem egy mecset vagy az ISIS csinált belőle terroristát, hanem a számítógép

Az amerikai kormány egyelőre nem közölt bővebb információkat a Hussein elleni dróntámadásról – mint ahogy arról sem, hogy hogyan tudtak a nyomára akadni. Franceschi-Bicchierai valószínűnek tartja, hogy az internetes aktivitása buktatta le. „Nagyon aktív volt a Twitteren és a Kik nevű chatklienst is gyakran használta” – hangsúlyozta az újságíró, hozzátéve, hogy az amerikai hadsereg az NSA segítségével rendszeresen használja az internetes és telefonos metaadatokat a terroristagyanús személyek felkutatására.

Azokkal is előfordul, hogy túlságosan elbizakodottá válnak, akik annyira jól értenek a technológiához, hogy még az PPSEC apró finomságait is felfogják – fejtegette Kassirer. Szeretnek hangoskodni, szeretik hallatni a hangjukat. Végül éppen ez az, ami az Achilles-sarkukká válik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik