Tudomány

Multimilliomos jazzrobot

jazzrobot (Array)
jazzrobot (Array)

A DARPA tudósai azon ügyködnek, hogy a legnagyobb jazzlegendák számainak felhasználásával megtanítsák a mesterséges intelligenciát arra, hogy saját improvizációkat adjon elő.

A Tech Insider híre szerint az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős szervezete, a Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége (DARPA) kutatói megpróbálják megtanítani az általuk fejlesztett mesterséges intelligenciát (MI) a jazz alapjaira. Kelland Thomas, az Arizonai Egyetem tudósa csapatával olyan robotokat szeretne építeni, amelyek akár közönség előtt, valódi hangszerekkel is vígan elmuzsikálgatnak majd.

Thomasék első lépésként egy olyan adatbázist fognak létrehozni, amelyben a műfaj legnagyobbjainak – köztük Miles Davisnek és Louis Armstrongnak – valamennyi száma megtalálható. Ezután ráküldik az MI-t, amelynek az lesz a feladata, hogy betéve megtanulja valamennyi kunsztjukat, és maga is képes legyen szabadon, improvizatívan játszani.
„A jazz zenészek bizonyos struktúrák, megkötések és alapvető szabályok mellett szabadon improvizálnak – mondta Thomas Tech Insidernek nyilatkozva. – A mi rendszerünk is hasonló módon működik majd. Tehát igen, képes lesz arra, hogy jammeljen.”

A DARPA az elmúlt években komoly összegeket ölt a robotikai kutatásokba. És bár egy muzsikus robot első látásra nem olyan fejlesztés, amelyet fel lehet használni a fejlett védelmi rendszerek megerősítésében, maga a megközelítés – mármint az, hogy az MI képes legyen rögtönzött megoldásokat találni bonyolult problémákra – mindenképpen hasznos lehet – akár a harcmezőn is.

A DARPA tudósai nem az elsők, akik megpróbálkoznak egy robotbanda létrehozásával. 2013-ban német tudósok már összehoztak egy Compressorhead nevű gépzenekart, amely Motörhead és Led Zeppelin feldolgozásokat játszott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik