Tudomány

A bolygó, amelynek nem is szabadna léteznie

exobolygo (Array)
exobolygo (Array)

A HATS-6b túl nagy és túl közel kering a napjához. A csillagászok nem tudják megmagyarázni a létezését.

Az Australian National University (ANU) csillagászai a héten jelentették be, hogy egy távoli csillagrendszerben felfedeztek egy olyan exobolygót (a saját naprendszerünkön kívül, idegen csillagok körül keringő bolygó, a szerk), amelynek nem is szabadna léteznie.

A HATS-6b kódjelű, Jupiter-méretű planéta annyira közel (a Nap-Merkúr távolság tizedére) kering a napjához, hogy 3,3 földi nap alatt meg is kerüli azt. A rendszer központi égiteste a HATS-6 egy viszonylag hűvös és halovány „M-törpecsillag”, amely alig huszadannyira fényes, mint a mi napunk.

A kutatók az Astronomical Journal legfrissebb számában megjelent tanulmányukban felhívták a figyelmet arra, hogy a ma elfogadott tudományos elméletek szerint egy ilyen méretű és tömegű bolygó nem lehet ennyire közel egy csillaghoz.

„Valószínű, hogy [a HATS-6b] valahol a naprendszer külsőbb részén született, és csak később vándorolt közelebb a napjához, de a jelenlegi teóriáink nem adnak magyarázatot arra, hogyan történhetett mindez” – mondta a Motherboardnak nyilatkozva George Zhou, az ANU kutatója.

A különös exobolygót az ANU Siding Spring obszervatóriumának automata távcsövei szúrták ki. A kutatók felfigyeltek rá, hogy a HATS-6 fénye rendszeres időközönként elhalványul, ami arra utal, hogy egy körülötte keringő égitest halad el előtte. Eredményeiket később a chilei Magellan teleszkóp adatai és egy TG Tan nevű, az ausztráliai Perth-ben élő amatőr csillagász mérései is megerősítették.

„A bolygó tömege nagyjából akkora, mint a Szaturnuszé, a sugara viszont a Jupiteréhez hasonló, egyszóval meglehetősen nagyméretű égitestről van szó. A központi csillaga hűvös, így nem melegíti fel túlságosan a bolygót; nyugodtan elmondhatjuk, hogy olyan planétát találtunk, amelyhez hasonlót eddig még soha nem figyeltünk meg – hangsúlyozta Zhou. – Nagyon valószínű, hogy az atmoszférájának vizsgálata érdekes eredményekkel gazdagíthatná a tudományt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik