Az 1599-1600-as években a török elleni harcban magát kitüntető II. (Vitéz) Mihály havasalföldi vajda a székelységet “megvesztegetve” és a Habsburgok jóváhagyásával Erdély fejedelmévé választatta magát. Uralma néhány hónapig tartott, és bár közben elfoglalta Moldvát is, a román “országrészek” egyesítéséről semmiképp nem beszélhetünk. Arról viszont igen, hogy Erdély megszerzése a székely köznép aktív segítségével sikerült, amely elkeseredésében még korábbi, bíboros fejedelmét is meggyilkolta. De kezdjük az elején.
Az ország védelmezői
A székely néptörzs még Árpád-házi királyainktól kapott autonómiát, a magyar nemességével vetekedő szabadságjogokat. Székelyföld területén nem alakítottak ki vármegyéket, birtokviszonyait sokáig nem érintette a feudalizmus, vár nem épülhetett, adót senkinek nem fizettek, a bíráskodástól a földosztásig mindent maguk végeztek. Cserébe életüket és vérüket áldozták országért, királyért. Szigorú rend szerint vettek részt a hadjáratokban attól függően, milyen irányban indult háború, illetve személyesen az uralkodó, vagy más vezette-e a hadat.
A három részre szakadt ország 1629-ben (Wikipedia)
Az viszont nem volt egyezkedés tárgya, hogy ha a Magyar Királyságot támadás éri, minden székelynek azonnal fegyvert kellett ragadnia. A rendszer évszázadokig működött. Az időt persze nem lehetett megállítani, a Székelyföldön birtokot szerző magyar urak és saját, vagyont felhalmozó előkelőik is folyamatosan igyekeztek jobbágysorba süllyeszteni a szabad köznépet. Ez ellen a királyban találtak szövetségest, aki nem hagyta, nem hagyhatta magára a kiváló katonáit.
Aki többet ígér…
Gyökeresen megváltozott a helyzet a török hódoltsággal. Míg a királyságban a székelység számaránya és területük nem volt jelentős, az önállóvá váló Erdélyi Fejedelemségben ez a visszájára fordult. A fejedelem már nem nélkülözhette a székelyek anyagi hozzájárulását, miközben haderejükre szinte minden addiginál nagyobb szüksége volt. A köznép lassan elvesztette kiváltságait, amibe képtelen volt belenyugodni: lázadások, vérontás, belviszály kísérte a székelyek meg-megújuló szabadságharcát. Elégedetlenségük örök tűzfészek volt az amúgy is sok felől nyomorgatott államban.
A tizenötéves háború zűrzavarában jelent meg a színen Vitéz Mihály, Havaselve fejedelme. A Habsburgok támogatásával 1599 októberében váratlanul Erdélyre támadt, és elüldözte Báthory András bíboros fejedelmet. Sikerének kulcsa az volt, hogy jó érzékkel használta ki a kaotikus helyzetet, és hogy régi szabadságuk visszaállításának ígéretével maga mellé állította a székelyeket. Ezek nemcsak aktívan segítették a román uralkodót, de elfogták és meggyilkolták a csatából menekülő Báthoryt is.
Román fejedelem Erdélyben
Novemberben Mihályt fejedelemmé választották, és megkezdte ámokfutás-szerű uralkodását. A Moldvát birtokló lengyelek ellen is háborút indított 1600-ban, és a kezdeti sikereknek köszönhetően néhány hónapig egyszerre uralta Havasalföld, Moldva és Erdély trónját. A román nacionalista történetírással szemben azonban ezt az időszakot nem nevezhetjük Románia első egyesítésének, hanem sokkal inkább egy felelőtlen, kalandor politikus tiszavirág életű sikerének, ami egyáltalán nem bizonyult tartósnak – jegyzi meg a Rubicon.hu.
Túlzott önállóságát nem nézték jó szemmel a Habsburg udvarban, és miután a Mihály uralmától szabadulni akaró erdélyi rendek is segítséget kértek, Giorgio Basta császári generális támadásba lendült. Fehér megyében, Nagyenyed közelében fekvő Miriszló mellett szeptember 18-án mértek döntő csapást Mihály vajda seregére, a császári csapatok egyszerűen legyalulták a többségében székelyek alkotta erdélyi haderőt. Mihály elmenekült, Basta pedig egyik első intézkedésével ismét eltörölte a székely köznép szabadságát…
