Tudomány

Toldi Miklósra van szükségünk

Az aranysakál nemcsak visszatért Magyarországra, de szépen szaporodik is, ami többeket zavar. A kérdés kisarkítva: kilőjük őket vagy alkalmazkodunk egy picit.

 

Feltehetően aranysakálok voltak a nádi farkasok, amelyeket Toldi Miklós puszta kézzel küldött a halálba. A folyószabályozások előtt gyakori volt Magyarországon ez a rókánál nagyobb, a farkasnál kisebb, kutyaféle ragadozó. Aztán eltűnt, a rendszerváltás előtt még hazánkból kihalt fajként tartották számon.

A ’90-es évek elején egyre gyakrabban érkeztek hírek észlelésükről a déli határ mentén. Hogy a délszláv háború elől menekültek vagy valami más vonzotta őket vissza, máig ismeretlen. Az viszont biztos, hogy remekül érzik magukat itt, számuk robbanásszerűen megnőtt, és mára szinte az egész ország területén megtalálhatók. Nagy számuk pedig azt jelenti, egyre komolyabb hatást gyakorolnak a környezetükre, ami megítélésüket is alapjában befolyásolja.

Tetszik vagy sem, itt van

A természetvédelem örül nekik. A sakál étrendjén elsősorban pockok, nyulak, egerek szerepelnek, és ahol megjelenik, onnan visszavonul a védett, kihalás szélén álló kétéltűeket, hüllőket, madarakat is gyakran zsákmányoló róka. Ugyanígy lassan odébáll a vaddisznó is a sakálok közeléből. Bár a 10-15 kilós ragadozóknak esélyük sincs a kifejlett disznóval szemben, falkában dolgozva a kismalacokat képesek megtizedelni.


MTI

Pusztítják az őzgidákat is, de a legnagyobb “probléma” az, hogy a sakál vadászati módszere olyan stresszt okoz a vadban, hogy inkább elhagyja élőhelyét, más területre vándorol. Ezzel talán már érthető is, a vadászok miért nem osztoznak a természetvédők örömében, ha aranysakált látnak. Komoly károkat okoznak gazdálkodóknak is, ha rákapnak a háziállatok húsára. Korábban beszámoltunk Teklovics Ákos kishárságyi gazdáról, akinek szinte naponta ragadták el birkáit. Sokszor alig pár száz méterre a juhásztól.

Hogy mégis mennyire veszélyes a sakál, arra a táplálékanalízis szolgálhat információval. A hazai vizsgálatok szerint hazánkban több év átlagában az állat táplálékát 48-96 százalékban kisemlősök adják. Vaddisznó 12, szarvas 5,6, őz 0-2,4 százalékban szerepel az étlapján, ennek egy része dögből, a másik ellési időszakban folytatott vadászatból származik – írja a National Geographic.

Az aranysakál tehát rendesen felkavarta Magyarország nagyragadozóktól mentes, nyugalmas életét, és igen sok érdeket sért. Emellett viszont őshonos ragadozó, amelynek helye és szerepe van a Kárpát-medence faunájában. Egyetlen természetes ellensége a farkas, amelynek a helyét itthon az embernek kell átvennie. Tudatos, kíméletes gyérítéssel. Ha úgy tetszik, rendszeresen ki kell lőni a túlszaporodott populációk egyedeit, de szebben hangzik, hogy bevonjuk őket a vadgazdálkodásba.

Komondor és puska

Jelenleg csaknem kilencezer aranysakál élhet Magyarországon, a faj egész évben vadászható. Ez viszont kevés, és a gazdálkodók kárát nem lehet mészárlással megszüntetni. A témákkal foglalkozó tudósok szerint a gyérítéssel párhuzamosan szükség van a gazdálkodás átalakítására is. Esetünkben ez nem jelent mást, mint részben visszatérést a régi időkhöz.

A nyáj mellé szükség lesz a terelőkutyák mellett olyan nagytestű ebekre, amelyek képesek megvédeni is a birkát. A komondor és a kuvasz például évszázadokig fejlesztette és gyakorolta e mesterségbeli tudását. Emellett kerítések, villanypásztor, éjszakai szálláshely szolgálhatja hatékonyan az állomány védelmét. Végezetül hangsúlyozzuk: az aranysakál nem támad emberre, még gyerekre sem. Kizárólag megszelídített, majd visszavadult, beteg, sérült egyedről képzelhető el, hogy embert megsebesíthet.

Lö toportyán

A Toldiban olvashatunk a toportyánról (Aranya János jegyzete: réti farkas). De mi is ez a toportyán? Toportyánféreg alakban gyűjtőfogalom volt, a ragadozókra használták „Az érintetlen rengetegben még maig is nesztelen, ovatos léptekkel jár a hiúz, czammog a “toportyán féreg” málnásról málnásra.” (Hermann Ottó 1887). A Toldiban megénekelt réti farkas tehát minden bizonnyal aranysakál, de a Toportyán keresztnévnek is adható (ajánlott névnap: június 22.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik