Tudomány

Minden második embert érint az új vírus

Valószínűleg az ön gyomrában is megtalálható, de ez nem baj.

A San Diego-i Állami Egyetem kutatói a múlt hét végén jelentették be, hogy egy új vírust fedeztek fel az emberi belekben. Az már önmagában is megdöbbentőnek tűnik, hogy 2014-ben valami újat tudunk meg a bélműködésünkről, azonban a hab a tortán, hogy a crAssphage névre keresztelt vírus hihetetlenül gyakori – mind az egyénen, mind a emberiségen belül.

Gyakorlatilag minden vizsgált népcsoporton belül előfordul” – nyilatkozta a kutatást vezető Robert Edwards. “Legjobb tudomásunk szerint az emberiséggel egyidős fajról van szó.

Maguk a biológusok is meglepődtek azon, hogy egy ennyire elterjedt vírus ilyen sokáig felfedezetlenül maradt, azonban ennek oka roppant prózai: senki sem kereste. A genetikai székletvizsgálatokkal ugyanis kitűnően meg lehet találni a mikrobiom ismert “lakosait”, azonban szinte lehetetlen az ismeretlen után kutatni.

A jó hír, hogy a crAssphage-től nem kell félni, ugyanis nem a szó szoros értelmében vett kórokozó – sőt, épp az emberi életre káros baktériumokat támadja.

Ők már nem olyan kedvesek

Ezeknek a vírusoknak már nem örülünk annyira, ha felbukkannak a gyomrunkban:

Az ebola épp most is elharapózik Libériában – magas lázat, vagy akár szemen keresztüli vérzést, és 60-90%-ban halált is okozhat. 1976-ban, felfedezésének évében ezreket ölt meg a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Ellenszere nincs.

A marburgnak sincs ellenszere, és 23-90%-os halálozással büszkélkedhet. Magas lázat okoz, majd a belső szervek elégtelen működése után belső vérzést – amely után már nem sok minden marad hátra. Legutoljára 2008-ban Ugandában ütötte fel a fejét.

A hantavírus csak maximum 15%-ban halálos (de bizonyos komplikációi 38%-ban), ám sokkal könnyebben, a levegő útján is terjedni tud – idefújja a szél, belélegezzük, és elég rosszul járunk. Többek közt lázat, tüdőgyulladást és veseelégtelenséget, ödémát okoz. Rágcsálók terjesztik.

Ahogy a lasszavírust is. Ez is terjed a levegőben, de azért elég közel kell kerülni a hordozó anyaghoz, pl. patkányürülékhez. Agyhártyagyulladást, az arc megdagadását, vérzést, süketséget okoz, majd 15-20%-ban halált. Korai szakaszában valamennyire gyógyítható.

A veszettség már i. e. 2300-ban is gondot okozott, ehhez képest Pasteurig kellett várni, hogy meglegyen az ellenszere. Hallucinációk, delírium, kitörő agresszió kísérik halálos kifejlődését – innen vették a zombik viselkedésmódját is.

A feketehimlő-vírust mi magunk terjesztjük, ragasztjuk egymásra, lázat, pörsenéseket okoz – 1976 óta elvileg kihalt a földön az oltásoknak köszönhetően.

A Dengue-láz fejfájást, lázat, vérzést okoz, szerencsére gyógyítható és nem ragályos, de elvileg egy szúnyogcsípéstől elkapható, és oltás sincs ellene.

Az influenza mindmáig itt settenkedik körülöttünk, mutálódik, és rengeteg megrendelést ad kutatóorvosoknak, újságíróknak, gyógyszergyáraknak és zsebkendőgyáraknak. Az 1918-as rohama 50 millió ember életét emésztette fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik