Tudomány

Koktéllal gyógyítanák a gyógyíthatatlan kórt

Benke Ágnes
Benke Ágnes

szerkesztő. 2014. 07. 21. 14:50

Több gyógyszer kombinációja jelenthet reményt azoknak, akik tuberkolózisban szenvednek. A biztató kutatási eredményeket azon a kongresszuson ismertették, amelyen a lelőtt maláj gép több utasa is részt vette volna.
Korábban a témában:

Egy három szer kombinációjából álló új “koktél” (PaMZ) akár négy hónap alatt is kikezelheti a tuberkulózis egy gyógyszerrezisztens formáját az eddigi kétéves gyógyítási idővel szemben – hangzott el hétfőn a Melbourne-ben folyó AIDS-világkongresszuson, amelyen szóba kerülnek a szerzett immunhiányos tünetegyüttessel együttjáró leggyakoribb fertőzőbetegségek is, így a hepatitisz C vagy a gümőkór – írja az MTI.

A Tuberkulózis Társaság igazgatója, Mel Spigelman elmondta: a tesztek második fázisában a PaMZ több kórokozót pusztított el, és gyorsabbnak is bizonyult, mint a jelenleg alkalmazott terápia. Ez lehetővé teheti a kezelés lerövidítését a gyógyszerre reagáló tébécé esetében és a gyógyszerrezisztens tuberkulózis néhány formájánál. A szert tabletta formájában adták a betegeknek.

Olcsóbb, biztonságosabb és egyszerűbb

A jelentés szerzői szerint a PaMZ gyógyszerkombinációval kezelt páciensek 71 százalékánál két hónap elteltével a rendelkezésre álló legpontosabb diagnosztikai eljárások sem tudták kimutatni a baktériumot, míg a jelenlegi terápiával csak a betegek 38 százalékánál tűnt el a kórokozó nyolc hét alatt.

Az új gyógyszerkombináció olcsóbb, biztonságosabb és egyszerűbb is a jelenleg használt kezelésnél – vélik a kutatók. A bíztató eredmények után egy nagyléptékű kutatás következik, a tesztek harmadik szakasza, melyet a Bill és Melinda Gates Alapítvány finanszíroz.

A szerzett immunhiányos betegségben, vagyis az AIDS-ben szenvedők halálának leggyakoribb oka ma is a tébécé, mivel a meggyengült immunrendszer védtelenné teszi a szervezetet a kórokozókkal szemben. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint 2012-ben mintegy 320 ezer ember halt meg a HIV-fertőzéssel kapcsolatos tuberkulózisban.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.