Tudomány

Itt a 7D kora, pedig háromnál többen nem látunk

Három fölött a "D"-k már nem többdimenziós tereket jelölnek, hanem különböző érzeteket, mozgásokat.

 

A dimenzió lehet mértékegység, de maga a dimenzió jelentése lehet általános is, adhatunk neki geometriai tartalmat, ám a különböző koordinátákat is dimenzióknak hívják. Alapvetően az egydimenziós és kétdimenziós fogalmakat a térhez rendelik, ha egy film 2D-ben látható, az a tévéfilm, de ha már mélységet is megjelenítenek benne, akkor 3D filmről beszélünk – magyarázza a National Gographicnak Baranyi Péter Zoltán, az MTA SZTAKI 3D Internet-alapú Kontroll és Kommunikációs Kutatólaboratórium vezetője.

A 4-5-6 D azért esik más meghatározás alá, mert három dimenziónál többet nem látunk. Tehát ezek az elnevezések nem négy- vagy többdimenziós teret jelölnek, mert azt nem érzékeljük. Fizikában a negyedik dimenzió az időt jelöli, például mikor egy háromdimenziós objektum időben mozog vagy változik.

A 4D-5D-6D filmeknél a dimenziók már nem a térrel foglalkoznak, hanem az eddigiekhez hozzátesznek valami pluszt. Különböző hangokat, érzeteket, mozgásokat. Ezek nincsenek úgy szabványosítva, mint az első három dimenzió – jelenthet például ötödik dimenziót az, hogy a néző bele tud nagyítani a filmbe, vagy más szemszögből is meg tudja nézni ugyanazt a jelenetet – mondja a professzor.

Ultrahang esetében egészen mást jelent a 4 és az 5D. Két dimenzióban a baba testének egy-egy metszetét látjuk, a 3D ezekből alakít ki térben elhelyezett képet. A négydimenziós ultrahang ezeket a síkokat már másodpercenként többször frissített mozgóképként mutatja, azaz a negyedik dimenzió maga az idő. Az ötdimenziós ultrahang esetében nemcsak a korábbinál nagyobb felbontásban láthatjuk az adott képeket, de részletesebb vizsgálatra is lehetőség van. A mérési munkák így precízebbé, könnyebbé és gyorsabbá válnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik