Tudomány

Ugyanaddig vizel egy macska, mint egy elefánt

Sok nagyon eltérő méretű emlősállat, az elefánt, a tehén, a kecske és a macska is ugyanannyi ideig, körülbelül 21 másodpercig üríti a hólyagját.

Az atlantai állatkertben végzett kutatás szerint a három kilogrammnál nehezebb állatoknál nagyjából állandó volt, függetlenül az állat testméretétől és a húgyutak hosszától – olvasható az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmányban.

Az elefánt hólyagja 3600-szor nagyobb, mint a macskáé. Előbbi 18 liter vizeletet, utóbbi öt millilitert képes tárolni, ennek ellenére mindkét állatnak körülbelül 21 másodperc alatt sikerül kiürítenie hólyagját naponta ötször-hatszor – állapították meg a tudósok 16 különböző állatról készült videofelvételek alapján.

A meglepő eredmény magyarázata a tudósok szerint feltehetően a húgyvezeték hossza, valamint az az erő, mellyel a hólyag ürít. Csak a három kilogrammnál nehezebb állatok tudnak sugarat képezni, az ennél kisebbeknél, például a rágcsálóknál vagy a denevéreknél csak csöpög a vizelet.

Valószínűleg nem csak higiéniai okokra vezethető vissza, hogy az emlősök tárolni tudják a vizeletet, az állandó szag ugyanis a ragadozók könnyű prédájává tehetné őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik