Tudomány

Kiderült: kövér férfi volt a rózsaszín szoknyás táncosnő

Az új vizsgálatok mutatták ki, hogy a táncoló nőként ismert, női mellekkel és rózsaszín szoknyában eltemetett múmia valójában egy elhízott férfi.

A titokzatos múmia 1835-ben érkezett meg a londoni British Museumba, nemének megállapítása komoly fejtörést okozott. Koporsójának kialakítása és az a tény, hogy balzsamozói női “melleket” készítettek számára egyértelműen nőre utalt, ám az arcán látható szakáll sehogy sem fért a képbe – írja a Múlt-kor.hu.

Amikor a British Museum megvásárolta, csípőjén egy eredetileg rózsaszín, ám mára teljesen színét vesztett szoknya volt, s fakoporsóban érkezett, rajta egy női névvel (Mutemmenu). Kezeit, ujjait és lábujjait külön-külön pólyálták be, ami elég szokatlan. Testén bőröv és számos vászoncsík látható, amely az egyiptomi táncosok ábrázolásából jól ismert motívum.

A komputertomográfiai vizsgálatok most bebizonyították: nőnek hitt múmia valójában egy férfié. A szakembereket az zavarta meg, hogy a mumifikálás során a férfit balzsamozói több helyen is a kelleténél jobban “kipárnázták”, amivel élethűvé akarták tenni az amúgy elhízott férfit. Ettől még lehetett táncos.

Az illető egyébként 20 éves lehetett mikor elhunyt, nagyjából 170 centiméter magas volt, öt foga hiányzott, s kínzó fájdalmai lehettek lyukas fogai miatt. Valamikor az i.sz. 2. században, a római fennhatóság alatt álló Egyiptomban élt és halt meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik