Tudomány

Végre itt a világ legjobb játékának trailere

Hamarosan kecskeként zúzhatunk le mindent, ami csak utunkba áll.

Megesszük virtuális kalapunkat, ha nem ez lesz minden idők egyik leghülyébb játéka. Egy hónapja elkezdett terjedni a YouTube-on pár kocka arról, hogy a világ hamarosan gazdagabb lesz egy kecskeszimulátorral. Most már van hivatalos trailer is – méghozzá nagyon kemény! Két nap alatt másfélmillió megtekintés…

A készítő Coffee Stain Studios gurui állítólag összehívtak játék- és mobilügyi szakértőket, de még pszichológusokat is, és mivel mindenki azt mondta, hogy ez egy rendkívül beteg ötlet, úgy döntöttek, megcsinálják.

Ahogy a cég illetékesei mondják, a szimulátorral nem azt érezhetjük meg, hogy milyen lehet kecskének lenni, hanem azt, hogy milyen lehet iszonyú gyors kecskének lenni, aki szétzúz mindent maga körül. Például felrobbanthat kocsikat. Ígéretes!

A szimulátor állítólag a Tony Hawk’s Pro Skater gördeszkás játék kecskeverziójának is mondható, hiszen a játékmenetet szinte tökéletesen koppintották, a fentebb látható előzetes pedig a Dead Island zombis játék trailerére hajaz – nem kicsit. Azt egyelőre nem tudni, hogy az áprilisban megjelenő őrült játékban csak egyedül kecskéskedhetünk vagy lesz multi player verzió is – azaz nyájváltozatban is zúzhatunk-e a párosujjú patásokkal.

Aztán ha netán megunjuk a kecskelétet, akkor sem kell kétségbe esni, mert a rajongók jóvoltából (akik 40.000 dolcsit gyújtöttek) már készül a Farjay Studio új játéka, a medveszimulátor…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik