Tudomány

Facebooknak öltözik az NSA – állítólag

Egy új jelentés szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal egyebek mellett így próbál bejutni minél több számítógépbe.

Ugyan már senkinek sem újdonság, hogy az NSA figyel, az ehhez használt módszerek hallatán mégis felszalad az ember szemöldöke. Néhány nappal Edward Snowden ismételt kritikája és Mark Zuckerberg karakteridegen kifakadása után újabb, az amerikai kormány számára kellemetlen jelentés került napvilágra.

Eszerint volt már arra példa, hogy az NSA Facebook-szervernek álcázta magát, hogy a szinte mindenki által használt közösségi oldalt kihasználva jusson be célszemélyek számítógépére – ennek ismeretében teljesen érthető, miért akadt ki a Facebook-vezér. “Felhívtam Obama elnököt, hogy kifejezzem aziránt érzett frusztrációmat, hogy a kormányzat mekkora károkat okoz mindannyiunk jövőjében. […] Amikor a mérnökeink fáradhatatlanul azon dolgoznak, hogy javítsanak a biztonságon, arra gondolunk, hogy bűnözők ellen kell megvédenünk titeket, nem a saját kormányunk ellen.” – áll bejegyzésében.

Bár ez általában nem jellemző az NSA-re, a Hivatal kiadott egy sajtóközleményt. Az ember arra számítana, hogy mindent tagadnak, azonban a megfogalmazás aggasztóan kétértelmű: “Azok a sajtójelentések, melyek azt állítják, hogy az NSA milliónyi számítógépet fertőzött meg, illetve, hogy az NSA közösségi oldalnak álcázza magát, nem pontosak.

Mi az, hogy “nem pontosak”? Nyilván azt akarták mondani, hogy nem igazak. Ugye?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik