Tudomány

Megmérgezik a szigorúan védett állatokat

A zimbabwei orvvadászok különös kegyetlenséggel mészárlolják le a rinocéroszokat.

Az orrszarvúállomány csaknem kétharmadát elveszítette Zimbabwe az elmúlt húsz évben az orvvadászok miatt – közölte a helyi nemzeti parkok igazgatóságának vezetője, Geoffrey Matinapo.

Az 1980-as évek végén még mintegy 2000 orrszarvú élt az afrikai országban, számuk mára 750-re csökkent, köztük 450 a keskenyszájú, és 300 a szélesszájú rinocérosz – mondta a szakember.

A zimbabwei vadorzók nemcsak lőfegyvert, hanem mérget is használnak a szigorúan védett állatok elejtésére, kudarcra kárhoztatva a megfékezésükre tett minden kísérletet, így az elrettentően súlyos börtönbüntetést, a preventív szarveltávolítást, a műholdas megfigyelést, az orrszarvúak szakadatlan átköltöztetését egyik helyről a másikra.

Ahol vesztésre állnak a vadorzók

Az orvvadászat súlyosan érinti a Dél-Afrikai Köztársaságot is, ahol tavaly első ízben több mint 1000 rinocéroszt ejtettek el a vadorzók. A térség többi országát, köztük Namíbiát egyelőre megkíméli a nagyobb arányú vadorzás.

Az ázsiai Nepálban a közelmúltban jelentették be, hogy a szigorú hatósági fellépés eredményeként vesztésre állnak a vadorzók: már egy teljes év eltelt anélkül, hogy akár egyetlen orrszarvút is elejtettek volna.

Az orrszarvúakat tülkükért vadásszák, amelyet porrá őrölve csodaszerként használnak a távol-keleti természetgyógyászatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik