Joszif Visszarionovics Dzsugasvilit, azaz Joszif Sztálint 1953. március 4-én a Kremlben lévő lakásán szélütés érte, majd március 5-én a saját kuncevói villájában meghalt – szól az egykorú hivatalos verzió. A valóságban nem ez történt, de máig nem tudni, hogy az “acélos” vezetőt megmérgezték-e vagy sem. Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy nem kapott idejében orvosi segítséget.
Saját vizeletében feküdt
A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Sztálin február 28-án négy “utódjelöltjével” Hruscsovval, Berijával, Bulganyinnal és Malenkovval töltötte az idejét. a kuncevói rezidencián. Filmet néztek, a vezér jó hangulatban volt, jócskán felöntött a garatra. A vendégek késő este, vagy inkább hajnalban távoztak. Másnap este, azaz március 1-jén Sztálint szélütés érte.
A testőrség a terror és a félelem légkörében nem orvosért szaladt, hanem a teljhatalmú Lavrentyij Beriját, a belügyért és az állambiztonságért felelős miniszterelnök-helyettest riasztotta. A generalisszimusz állítólag leesett az ágyról, elvesztette az eszméletét. Erősködtek, hogy Sztálinra a földön elterülve, vizelettől átázott pizsamaalsóban, nyitott szemmel, de beszédképtelen állapotban találtak rá.
Rettegtek az orvosok
A parancs azonban így szólt: senkinek egy szót sem! Március 2-án éjjel háromkor autó érkezett a villához, ám nem a várt orvosok, hanem Berija és Malenkov szállt ki belőle. A titkosrendőrség feje állítólag határozottan, csörögve-zörögve vágott át az épületen, míg Malenkov még a cipőjét is levette, mert nyikorgott. Megálltak a beteg ágyától tisztes távolban és egy darabig hallgattak. Ekkor Sztálin horkolni kezdett, mire Berija ráförmedt a testőrparancsnok helyettesére: “Minek csinálod a pánikot? Nem látod, hogy alszik? Ne csinálj nagy zajt, ne zavarj bennünket, ne idegesítsd Sztálin elvtársat!”.
Végül reggel kilenc órakor hívtak orvost. A légkört a rettegés uralta, ugyanis ekkor már az újabb paranoia jegyében “köztudott” volt, hogy „fehér köpenyes gyilkosok ártó kezelésekkel akarták megrövidíteni a szovjet vezetők életét”. Többek közt ennek is volt köszönhető, Berija jóváhagyása nélkül tilos volt orvost engedni Sztálin közelébe. A súlyos agyvérzés után tehát Sztálin minimum 15 órán keresztül haldoklott egyedül, mindenféle segítség nélkül.
Összeesküvés?
A doktorok idegesen, szinte remegve végezték a dolgukat, egyikük leejtette a generalisszimusz műfogsorát, és a szemtanúk szerint még a beteg ingének kigombolásához is engedélyt kértek a jelen levő Berijától. A jobb oldalára teljesen megbénult Sztálinnak hideg borogatást, hashajtó hatású magnézium-szulfátos beöntést adtak, a füle mögé piócát raktak, ám mindez mit sem használt. Állapota a következő napokban nem javult, bár állítólag egyszer magához tért, de nem beszélt. Március 4-én megállíthatatlan csuklás kezdte rázni, és többször is vért hányt, végül 5-én este 10 előtt pár perccel állt le a szíve.
Nem valószínű, hogy a zsarnok életét az azonnali orvosi beavatkozás megmenthette volna. Az viszont biztos, hogy a fenyegetett szovjet vezetők sem felépülésében, sem hosszan húzódó betegségében nem voltak érdekeltek. Ennek köszönhetően pedig rengeteg pletyka terjedt el arról, hogy a rettegett vezetőt esetleg megmérgezték, megölték. Molotov évtizedekkel később például azt mondta, Berija az 1953. május 1-jei felvonulás alatt odasúgta neki: eltakarítottam őt az útból…
