Tudomány

Ismeretlen bibliai szövegeket azonosítottak

A kumráni barlangokban talált holt-tengeri tekercsek rendszerezésekor kilenc újabb, eddig ismeretlen tekercset találtak bibliai szövegekkel izraeli régészek - jelentették be egy luganói nemzetközi konferencián az MTI szerint.

A Holt-tenger nyugati partján, a Jerikótól mintegy 15 kilométerre délre fekvő kumráni barlangokban találtak rá 1946 és 1956 között a Kr.e. 3-1. századból származó holt-tengeri tekercsekre, amelyek között találhatók az ismert legkorábbi bibliai kéziratok. A héber, illetve keresztény bibliai kánonba bekerült szövegek mellett a tekercsek apokrif írásokat is tartalmaznak, valamint megtalálhatók közöttük a tekercsekkel összefüggésbe hozott zsidó közösség – hagyományos értelmezés szerint az esszénusok – belső szabályzatai és hiedelmei is. Az eredeti kéziratokat az Izrael Múzeumban őrzik.

Yonatan Adler, az izraeli Ariel Egyetem szakembere az 1950-es évek ásatási anyagain dolgozva talált rá három érintetlen tfilinre (imaszíjra) a rajtuk lévő bőrdobozokkal. Az imaszíjat évezredek óta viselik a vallásukat gyakorló zsidók, a dobozok bibliai szövegeket tartalmazó kézzel írt tekercseket rejtenek.

A tfilineket még 1952-ben a 4. és az 5. kumráni barlangban találta Roland Vaux régész. Most a holt-tengeri tekercsek megőrzésén dolgozó izraeli műemlékvédelmi hatóság laboratóriumában vizsgálta meg Adler az eddig ismeretlen tekercseket, és felfedezte, hogy bibliai szövegeket rejtenek.

“Nem mindennap adódik lehetőség arra, hogy az ember új kéziratokat fedezzen fel” – hangoztatta Adler bemutatva új régészeti felfedezését a Kumránról és a holt-tengeri térségről Luganóban rendezett nemzetközi konferencián.
A tekercsek szövegeit még nem elemezték teljes mértékben, és egyelőre nem tudni, hogy miről szólnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik