Tudomány

Gondolatrendőrség: azt is tudják, amikor hallgatunk

facebook (facebook)
facebook (facebook)

A Facebook néha már az orwelli Nagy Testvérnél is ijesztőbb.

Kommentelőink nagy része meg se lepődött, mikor másfél hónapja arról írtunk, hogy szép lassan nem marad titkunk a Facebookon. A közösségi oldal azonban nemcsak arra figyel, hogy mit teszünk, hanem arra is, hogy mit nem: gondosan regisztrál minden olyan alkalmat, mikor elkezdünk megírni egy bejegyzést, de végül nem fejezzük be, vagyis megosztás helyett inkább töröljük a szöveget.

Fontos megjegyezni, hogy a Facebook (állítólag) nem magát a tartalmat tárolja el, hanem csak az ún. metaadatokat, magyarán az öncenzúra körülményeit. Például azt, hogy mikor döntöttünk úgy, hogy mégsem nyomjuk meg a “Küldés” gombot, illetve saját vagy ismerősünk idővonalát fosztottuk meg gondolataink megjelenésétől.

Hogy miért? Nos, hivatalosan az adattudomány kedvéért, hiszen a Carnegie Mellon Egyetem két tudósa épp azzal foglalkozik, hogy kik és miért hallgattatják el magukat. De persze minden szentnek maga felé hajlik a keze, hiszen a kutatás bevallott célja minimalizálni az ilyen típusú öncenzúrát, vagyis úgy módosítani a Facebookot, hogy minél gyakrabban posztoljunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik