Tudomány

Veszélyes vírusok hemzsegnek a sikerkönyvek lapjain

könyvtár (könyvtár)
könyvtár (könyvtár)

Két belga professzor megvizsgálta a kölcsönözhető könyvek lapjait, az eredmény megdöbbentő.

Az antwerpeni egyetem professzorai a helyi könyvtár tíz legtöbbet kölcsönzött könyvének oldalait vizsgálták be, kíváncsiak voltak arra, hogy milyen fertőzésekre lehet bukkanni a lapok között.

A megvizsgált könyvek mindegyike hemzsegett a baktériumoktól a toxikológiai teszt elvégzése után, kiderült, hogy a könyvtári könyvek sokkal fertőzőbbek, mint azt előzetesen gondolták, de az egyik eredmény még a kutatókat is meglepte.

Az erotikusan túlfűtött sikerkönyv, A szürke ötven árnyalata lapjain ugyanis herpeszvírus volt kimutatható a tesztek elvégzése után. „Ugyan csekély mértékben, de kimutatható a herpesz, ami persze nem jelenti azt, hogy el is kapják azok, akik kikölcsönzik a könyvet. A vizsgálatnak nincs közegészségügyi kockázata” – tették hozzá a kutatók.

Az azonban nem derült ki, hogyan jelenhetett meg a vírus a könyv lapjain.

Nem csak Belgiumban kapós

A szürke ötven árnyalata korábban a Koránt is lenyomta, ugyanis kiderült, ez a guantanamói rabok kedvenc olvasmánya a börtönkönyvtár kínálatából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik