Történetünk főhőse a pleurobranchaea, egy vízi csiga, életmódját tekintve ragadozó, és általában nem fáradozik sokat a menü összeállításán. Komótosan cammog a tenger fenekén, és gyakorlatilag mindent megeszik, amit le tud nyelni. Az ilyen lényeknek nem árt megtanulni, hogy melyik préda fogyasztható, és melyikre nem érdemes rátámadni. Nagy meglepetésre, a csiga képes erre.
A kísérlet során egy kisebb csigát helyeztek csaliként az akváriumba, amire a jóval nagyobb ragadozó természetesen azonnal rávetette magát. A spanyol kendőnek nevezett áldozat azonban irritáló, szúrós sejteket visel a testén, így a pleurobranchaea az első ízpróba után ki is köpte. Miközben az áldozat hatékonynak nem igazán nevezhető mozdulatsorral menekülni próbált, a vadász egyszerűen sarkon fordult és otthagyta.
A kutatók pár perccel később visszatették a spanyol kendőt az éhes csiga mellé. Az ismét nekiiramodott, ám a tudósok legnagyobb meglepetésére ezúttal meg sem próbálta beszippantani, hanem tétovázás nélkül hátat fordított a zsákmánynak. A csiga tehát megtanulta a szag alapján felismerni és elkerülni a kellemetlen falatot.
Kiderült az is, hogy ha a ragadozó csigát éheztetik, az bizony minden szúróssága ellenére lenyeli a spanyol kendőt, ám ha nincs rákényszerítve, továbbra is elkerüli. Mindez pedig a kutatók szerint azt jelenti, hogy a csiga egy tanulási folyamat után képes „döntést hozni” az ár-értékarány függvényében.
