Tudomány

Vizeletből készítenek agysejteket

laboratórium (kísérlet, )
laboratórium (kísérlet, )

Pontosabban a vizeletben előforduló vese hámsejtekből - persze az eredménye nem kevésbé lenyűgöző.

Azt már tudtuk, hogy a vizeletből lehet például téglát készíteni, vagy akár áramot fejleszteni, azonban úgy tűnik, immáron őssejtek létrehozására is van lehetőség.

A vizelettel távozó vese hámsejteket a tudósoknak sikerült rábírniuk arra, hogy pluripotens őssejtekké alakuljanak – ráadásul mindössze 12 nap alatt, ami feleannyi, mint amennyire jelenleg vér- és szövettani mintavétellel létrehozott őssejteknek kell.

Négy hét leforgása alatt a tudósok ezeket agysejtekké léptették elő. A tudományos tortán a hab pedig az, hogy patkányok agyába beültetve nem okoztak daganatokat és egyéb mellékhatásokat, pont úgy működtek, ahogy azt tőlük elvárták.

A Nature magazinban megjelentetett eredmények jelentős áttörést jelenthetnek a regeneratív orvoslásban, hiszen ez (a korábbiakhoz képest) gyors és egyszerű megoldást kínál az őssejtek létrehozására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik