Tudomány

Hamis lehet a Jézus nejére utaló papirusz

A szakértők többsége kételkedik a4. századi papirusztöredék hitelességében, amely az első ismert utalást tartalmazza Jézus állítólagos feleségére.

Élénk vitát váltott ki Rómában, a kopt tanulmányok 10. nemzetközi konferenciáján az a 3,8 centiméterszer 7,6 centiméteres sárgásbarna töredék, amely egy magát megnevezni nem kívánó magángyűjtőé. A tulajdonos 2011 decemberében mutatta meg a papiruszt Karen Kingnek, a Harvardi Egyetem professzorának, a korai kereszténység szakértőjének, aki több kutatóval történő konzultáció, elemzés után ismertette a szöveget a római konferencián.

A kopt nyelven íródott szöveg nagy valószínűséggel egy 2. századi görög textus fordítása, egy dialógus töredéke, amelyben Jézus feleségeként utal egy nőre, Máriára. Semmit sem lehet tudni az ókori dokumentum felfedezésének körülményeiről, az azonban biztosra vehető, hogy Egyiptomból származik.

Stephen Emmel, a Münsteri Egyetem koptológusa szerint, bár a szöveg fordítása pontos, kérdéses, hogy autentikus dokumentumról van-e szó. „A töredék kinézete, valamint a helyesírás alapján nem árt az óvatosság” – fogalmazott szerdán Stephen Emmel.

A konferencia másik résztvevője, Alin Suciu, a Hamburgi Egyetem papiruszszakértője egyértelműen hamisítványnak tartja a töredéket.

Hani Szadak, a kairói Kopt Múzeum főigazgatója közölte, hogy az egyiptomi illetékesek mostanáig semmit sem tudtak a töredékről. „Személy szerint nem tartom autentikusnak a papiruszt. Amennyiben valóban Egyiptomban került volna elő, hallottunk volna róla, mielőtt a lelet elhagyta az országot” – hangoztatta Szadak.

Karen King – köszönettel fogadva kollégái visszajelzését – elismerte, hogy vannak még kérdések a töredékkel kapcsolatban. Mint rámutatott, tervezik elvégezni a tinta vegyelemzését, hogy kiderítsék, kémiai összetétele megegyezik-e az ókorban használtakéval.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik