Tudomány

Ismét felszáll az Orion – de most a valóságban

A NASA már a tesztelés során is távolsági rekordot szeretne dönteni űrhajójával.

Az Orion az amerikai űrügynökség legmodernebb fejlesztése, s amennyiben kiállja a próbákat, a tudósok reményei szerint nemcsak a Holdra, hanem a Marsra is ez vinné az asztronautákat.

Első, 2014-re tervezett próbaútját azonban emberek nélkül fogja megtenni, cserébe olyan messze merészkedik a Földtől, mint amilyen messze az emberiség az utolsó holdraszállás, az 1972-es Apollo-17 missziója óta nem volt. A Nemzetközi Űrállomás közepes távolsága nagyjából 400 kilométer, míg az Orion 5800-ra merészkedne – igaz, a Hold közepes távolsága ennél is több egy „kicsivel”, 384 ezer kilométer.

Bárhogy legyen is, a magunk részéről támogatjuk, hogy négy évtized után a világűr felfedezését megpróbáljuk visszavenni a műholdaktól és robotoktól.

Bár a későbbiekben a Space Launch System segítségével emelkedik majd fel, az Orion első nekifutásra Delta IV gyorsindító rakétákkal indul útnak, melyek leválása után megkerüli a Földet és fennmaradó rakétáival elrugaszkodik bolygónktól. A kijelölt távolság elérése után egy hátra arc következik, és ha a hőpajzsok kibírják a légkörbe történő visszatérést, az Apollo-kapszulákhoz hasonlóan nyílt vízen landol.

Egyik szemünk sír, a másik nevet: az utóbbit a 4-6 főre tervezett űrhajó okozza, az előbbit pedig az, hogy egész nap ez megy majd a fejünkben:

Énekeljük együtt: Felszállt az Orion / Benne McLane a parancsnok / Hasso a gépháznál / Atan a kilövőállásnál / Tamara ideges / Jack és Paula szerelmes / Zúgnak a harangok / Jönnek a piszkos varangyok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik