Tudomány

A helyes pasi egészségesebb

Az erősebb immunrendszerrel, magas tesztoszteronszinttel rendelkező férfiak arcképét a nők vonzóbbnak találják.

Finn, észt, lett és brit kutatók 74, húszas éveiben járó lett férfit vontak be vizsgálataikba. A férfiaktól vérmintát szereztek be a hepatitisz B védőoltás beadása előtt, majd egy hónappal a vakcinálást követően mérték a résztvevő férfiak tesztoszteronszintjét, a kortizol nevű stresszhormon szintjét, valamint a védőoltás után a vérükben megjelent ellenanyag mennyiségét is, amely immunválaszuk erősségét jelezte.

A vizsgálat következő szakaszában szintén a 20-as éveikben járó lett nőket – összesen 94 főt – kértek meg, hogy a férfiakról készült fotók alapján osztályozzák a tesztben szereplő fiatalemberek vonzerejét egy 10 pontos skálán.

Kiderült, hogy a magas tesztoszteronszint összefüggésben volt a vonzó arccal és az erőteljes immunválasszal is. A nők a legerősebb immunválaszt adó férfiakat vonzóbbnak értékelték, mint azokat, akik immunválasza gyengébb volt. A vérmintákban mért hormon- és ellenanyagszinteket a tesztelést végző nők természetesen nem ismerték.

A tesztoszteronszint és a vonzerő közti kapcsolat azoknál a férfiaknál volt a legerősebb, akiknél a stresszhormon legalacsonyabb szintjét mérték, ami arra utal, hogy a stressz az immunrendszert is gyengíti, ezzel együtt pedig csökkentette a nők által adott pontszámokat.

A férfiak tesztoszteronszintje és immunrendszerük erőssége közti kapcsolatot már korábbi tanulmányok is vizsgálták – a “férfiasság” például véd az allergiától -, de a mostani vizsgálatsor az első, amely a férfiak vonzerejét is összefüggésbe hozta az előbbiekkel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik