Tudomány

Feltalálták a gondolatolvasó gépet

Retteghetnek a médiumok, egy új rendszer az agyi tevékenységet konkrét szavakká fordítja le.

Ribert Knight, a kísérleteket végző kutatócsoport egyik vezető tagja szerint a technológia jelentős áttörést jelenthet olyan emberek számára, akik egyébként képtelenek verbálisan kifejezni magukat.

Egyelőre 15 páciensen próbálták ki a módszert, amelynek az első lépése az, hogy el kell távolítani a koponya felső részét – aggodalomra semmi ok, a kísérlettel párhuzamosan a betegek olyan beavatkozáson estek éppen át, amelyhez ez amúgy is elengedhetetlen volt. A szabadon lévő agyra egy érzékelőkből álló hálót helyeztek, majd a pácienseknek 5-10 percig néhány szót játszottak le, míg a szoftverrel az agytevékenység alapján próbálták visszafejteni a gondolt szavakat.

Adódtak olyan szavak, melyekkel a gép nem tudott megbírkózni, ráadásul az egész eljárás egyelőre invazív, vagyis egy beültethető protézistől még roppant távol állunk, azonban a kutatók bizakodóak, és csupán egy-két évtized távlatában látják az olyan készülékeket, melyek segítséget nyújthatnak a beszédükben bármilyen okból korlátozott betegeknek.

Más kérdés – és valószínűleg bennünk van a hiba -, hogy egy olyan rendszert, ami elől az ember nem képes elrejteni a gondolatait, valószínűleg nem csupán segítő célzattal lehet felhasználni. Például lehetetlen lesz normálisan barkochbázni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik