Tudomány

A modern maffia atyja (1962)

Nápoly, 1962. január 26.– Meghalt a korszerű, szindikátusszerűen működő amerikai alvilág megteremtője, Charles "Lucky" Luciano.

Salvatore Lucania néven született 1897. november 24-én a szicíliai Lercara Friddi nevű faluban – 1907-ben került az Újvilágba, ahol már iskolásként védelmi pénzt szedett társaitól.

Ellenállást csak egy vékonydongájú zsidó kissrác tanúsított, ami annyira tetszett Lucianónak, hogy barátjául fogadta. A szintén maffiózóvá lett Meyer Lansky később kulcsszerepet játszott Luciano felemelkedésében, a maffia vezetésében.

Persze a védelmi pénzeknél nem állt meg, hamar jött a kábítószer-kereskedelem, majd a lányok futtatása. Luciano csillaga 1920, a szesztilalom bevezetése után kezdett felfelé ívelni. Csatlakozott a New York egy részét ellenőrzése alatt tartó Joe Masseria “családjához”, ahol hamar bizalmi emberré vált.

Gyorsan rájött, hogy az alvilág hatalmának stabilizálódásához véget kell vetni az állandó belső vérengzéseknek, vendettáknak, inkább egységes irányításra van szükség. A hatalmi harcokban az ő élete is többször veszélyben forgott, de minden merényletet túlélt, így érdemelte ki a Lucky, azaz a szerencsés melléknevet.

A mindössze négy elemit végzett Luciano a maffia modernizálásának úgy kezdett neki, hogy New Yorkot öt körzetre osztotta, mindegyiket egy-egy család felügyeletére bízta, elkerülve így a belharcokat. Megszervezett egy vállalat módjára működő országos bűnügyi szindikátust is, amelynek hivatalosan nem volt vezetője, de mindenki tudta, hogy ő a főnök.

Luciano 1936-ig a Waldorf Astoria lakosztályában élte fényűző életét, baráti körében a kor neves művészei közül is többen megfordultak. Az évtized közepén azonban új főügyészt neveztek ki a város élére, aki az ügyvédek minden ügyeskedése ellenére nőfuttatás miatt perbe fogta a maffiavezért, akire hosszú börtönbüntetést szabtak ki. Luciano bevonult ugyan a börtönbe, de a rácsok mögül is a szindikátus feje maradt.


Lucky Luciano rendőrségi felvétele 1936-ból (Forrás: Wikipédia)

A kocka a második világháború idején fordult: ezúttal a kormány kérte Luciano segítségét az Amerikában tevékenykedő náci kémek kézre kerítéséhez, a szicíliai partra szállást követően pedig a jól kiépített óhazai kapcsolatrendszerén keresztül segítette a szövetségeseket. Szolgálataiért cserébe 1946-ban szabadon bocsátották, ám örökre el kellett hagynia az Egyesült Államokat.

Luciano egy kis kubai kitérő után – amikor is letette a Fidel Castro hatalomra jutásáig virágzó éjszakai élet és szervezett bűnözés alapjait -, visszatért Olaszországba. Kétes hírneve valóságos sztárrá tette, az ott állomásozó amerikai katonák vele fényképezkedtek és aláírásokat kértek tőle.

Lucky Luciano ötven éve, 1962. január 26-án a nápolyi repülőtéren éppen egy életét megfilmesíteni akaró amerikai producerrel akart kezet rázni, amikor szívrohamot kapott, és ott helyben meghalt. Bár az amerikai állampolgárságot soha nem kapta meg, New York Queens városrészében temették el.

Tavaly erről írtunk:

Elkezdik építeni az Eiffel-tornyot (1887)

Párizs, 1887. január 26. – Ezen a napon kezdik Európa legnevesebb építészeti látványosságának építését. Bővebben…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik