Tudomány

Együttállásban hét bolygó

A Naprendszer hét nagy bolygójának együttállása figyelhető meg ezen a héten az égbolton.

Mint a Space.com űrkutatási hírportálon olvasható, a legfényesebb a Vénusz, amely a lenyugvó Nap felett látható az égbolt délnyugati csücskében. A második legfényesebb bolygó a Jupiter, amely magasan áll délen az éjszakai égbolton.

Teleszkóp segítségével megtalálható az Uránusz és a Neptunusz, amelyek a Vénusz és a Jupiter között helyezkednek el. Feltűnik az égen a Merkúr, a Szaturnusz és a Mars, de természetesen látható a Hold is.

Az égitestek hátterében ragyog a három legfényesebb csillag – az Arcturus, Regulus és a Spica. Utóbbi azért érdemel különös figyelmet, mivel 2012-ben a Hold többször is a Spica közelébe kerül, elhaladva a csillag előtt.

Ami igazán érdekessé teszi a mostani együttállást, hogy a bolygók csaknem egyenlő távolságra helyezkednek el egymástól az ekliptika mentén, csupán egyetlen nagy “hézag” figyelhető meg a Mars és a Jupiter között. (Az ekliptika a Nap egy év alatt megtett látszólagos útja az égbolton.)

Az Arcturus vörös óriás, az Ökörhajcsár-csillagkép legfényesebb és az éjszakai égbolt harmadik legláthatóbb csillaga a Szíriusz és a Canopus után. A Regulus, az Oroszlán csillagkép legfényesebb csillaga, a Spica pedig a Szűz csillagkép legfényesebb csillaga.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik