Tudomány

Boldog születésnapot Leia hercegnő! (1956)

Beverly Hills, 1956. október 21. – Megszületik minden csigafrizurák és arany bikinik nagyasszonya, Carrie Fisher.

Carrie Frances Fisher színésznő és forgatókönyvíró a hollywoodi arisztokrácia tagjaként látta meg a napvilágot Beverly Hillsben, Debbie Reynolds és Eddie Fisher első gyermekeként. Fisher szüleinek házassága, pontosabban annak zátonyra futása a filmgyári legendák egyik legnagyobbika – hiszen a kapcsolatban megjelenő harmadik Debbie Reynolds legjobb barátnője, a frissen megözvegyült Elizabeth Taylor volt. A pár 1959-ben vált el, Fisher és Taylor pedig még abban az évben összeházasodtak. Öt év múlva azonban ennek a házasságnak is vége lett – szintén egy harmadik szereplőnek, mégpedig Richard Burtonnek köszönhetőnek.

A fiatal Carrie számára mindig is egyértelmű volt, hogy továbbvigye a családi bizniszt. Már 12 évesen együtt lépett fel az anyjával, 1973-ban pedig a Broadwayen is bemutatkozott. Két év múlva megérkezett az első filmszerep is: Warren Beatty, Julie Christie és Goldie Hawn mellett játszott a Hal Ashby rendezte „Sampon” című moziban.

A karrierjét és későbbi életét meghatározó szerep 1977-ben találta meg, amikor George Lucas felkérte Leia Organa hercegnő szerepére legújabb filmes vállalkozásához, a Csillagok háborújához. Fisher később megjegyezte, hogy feltehetően azért kapta meg a szerepet, mert „lefeküdt valami kockával”. Egy későbbi interjújában azt is bevallotta, hogy a Csillagok háborúja forgatásán kezdődtek el bipoláris zavarai, és ekkor lett kokainfüggő. „Lassan rájöttem, hogy több drogot használok, mint a többiek, és hogy elvesztettem az uralmat fölötte” – nyilatkozta.

A trilógia főszereplői közül talán Fisher viselte (és viseli a mai napig) a legjobban a filmek körüli pop-kult felhajtást – bár bevallotta, hogy néha elképesztően furcsának és ijesztőnek tartja a rajongók viselkedését, és nem érti, hogy miért akarna valaki „beöltözni Carrie Fishernek”. Későbbi karrierje során ugyan remek szerepeket és kollégákat kapott, Fisher a mai napig gyakran figurázza ki nyilvánosan saját magát, és a Csillagok háborúja jelenséget – többek között ezért tartják a rajongók az egyik legmenőbb és legemberibb sztárnak a trilógiából.

Szüleiéhez hasonlóan Fisher magánélete sem tekinthető zökkenőmentesnek. Paul Simonnal kötött házassága alig 11 hónapig tartott, gyermeke apjával, a hollywoodi ügynök Bryan Lourddal való kapcsolatának pedig azért lett vége, mert a férfi bejelentette, hogy homoszexuális.

A bulvársajtó 2003-ban hosszan cikkezett arról, hogy Fisher belehabarodott a nála 20 évvel fiatalabb angol énekesbe, James Bluntba – a színésznő azonban egyértelműen leszögezte, hogy csak szoros baráti kapcsolat van köztük. „A pszichológusa lettem. A srác katona volt, és mesélt nekem azokról a borzalmakról, amiket átélt. Ezek után elég etikátlan lett volna, ha lefekszem a páciensemmel.

Fisher az utóbbi években elsősorban súlyproblémáinak köszönhetően került be a lapokba – idén januárban saját bevallása szerint már majdnem 100 kilót nyomott, augusztusra viszont sikerült visszafogynia a versenysúlyára. „Újra bele akarok férni abba a bikinibe, és csak fel-alá sétálni benne otthon, mint valami idióta” – nyilatkozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik