Tudomány

Dinóárverés harcoló őshüllőkkel

Egy küzdő őshüllőpáros bizonyult a dallasi dinoszauruszárverés sztárjának: összefonódó csontvázaikért 2,75 millió dollárt - 503 millió forintot - fizetett egy múzeum.

Az amerikai Heritage Auctions árverés érdeklődők százait vonzotta, akik legalább egy pillantást akartak vetni a ritkaságokra, ugyanis kétszáznál több természettudományi vonatkozású lelet került kalapács alá, beleértve meteoritdarabkákat, ásványokat, valamint fosszíliákat.

A “birokra kelt” őshüllők egyike egy két lábon járó nagyméretű húsevő, az alloszaurusz, valamint egy sztegoszaurusz, egy nehéz felépítésű, négy lábon járó, “fura” testtartású növényevő. A dinoszauruszokat azért bocsátották együttesen árverésre, mivel a wyomingi Dana-kőfejtőből is együtt kerültek elő: az alloszaurusz halálála után évmilliókkal is a sztegoszaurusz lábát harapja.

A Heritage Auctions nem kívánta megnevezni azt a múzeumot, amelynek birtokába kerültek a küzdő dinoszauruszok, az aukciósház mindössze arra szorítkozott, hogy nem amerikai intézményről van szó.

“Ezek ikonikus jurakori dinoszauruszok, és az adott fosszíliák előkerülése előtt még azt sem tudtuk, hogy a két faj egy időben, egy helyen élt” – hangsúlyozta David Herskowitz, a Heritage Auctions természettudományi részlegének az igazgatója.

Henry Guliano paloentológus, aki felfedezte 2007-ben az alloszauruszt és a sztegoszauruszt a kőfejtőben, azt mondta, hogy a párost azért árverezték el, hogy a további feltárásokra pénzt gyűjtsenek.

Az árverés másik érdekessége a növényevő dinoszaurusz, a triceratops egy hatalmas példánya volt. Félmillió dolláros – 91,5 millió forintos – áron kínálták, végül a fosszíliáért 657 ezer dollárt – 120 millió forintot – fizetett egy magángyűjtő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik