Tudomány

Benzin helyett jöhet a hidrogén?

Néhány éven belül olcsón lehet mesterséges fotoszintézissel gyártani a környezetbarát autók üzemeltetéséhez szükséges hidrogént.

A Szöuli Állami Egyetem vegyészmérnök professzora által vezetett kutatócsoportnak az eddigi hidrogénkinyerési eljárásoknál ötször hatékonyabb módszert sikerült kidolgoznia – közölte a dél-koreai Oktatási, Tudományos és Technológiai Minisztérium.

A kutatók annak a biológiai folyamatnak egy részét utánozzák, amelynek segítségével a növények a napfény energiáját felhasználva képesek szervetlen anyagból szerves anyag előállítására.

A minisztérium szerint kutatóik a “fénykatalízishez” kadmium-szulfidot és titán-dioxidot használtak, és a vízből csupán a napfény segítségével nyertek ki hidrogént.

A vízbontás hatékonyabb módszeréről szóló beszámoló az ACS Nano című tudományos folyóirat múlt havi számában is megjelent. A kutatócsoport vezetője az eddigi eredményeik alapján úgy véli, hogy néhány éven belül olcsón és egyszerűen lehet előállítani a környezetbarát autók üzemeltetéséhez szükséges hidrogént.

A vízbontás, azaz a víz hidrogénre és oxigénre való szétválasztása a hagyományos módszerek szerint elektromos áramot igényel, és a világ számos országában a kutatók azt próbálják megtalálni, hogy ezt a folyamatot miként lehetne egyszerűsíteni és olcsó alapanyagokkal gazdaságosabbá tenni.

AJÁNLOTT LINKEK:

A mesterséges fotoszintézisről megjelent tanulmány kivonata (ACS Nano)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik