Tudomány

Ő volt Mazsola – Havas Gertrúd halála (1982)

Budapest, április 11. – Ezen a napon haltak meg tragikus körülmények között a népszerű bábfigurák, Mazsola és Manócska megformálói.

Havas Gertrúd alapító tagja volt az első állandó és hivatalos bábszínháznak, a Mesebarlangnak) 1947-ben). Később államosították az intézményt, és egy kitérő után ide tért vissza. Előadásmódja, hangja magával ragadta a szakmát, na meg a gyerekeket.

A társulat vezető színésze lett, és tehetségét később a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban gyarapította. A tévében Mazsola karakterét formázta meg, sokak kedvence volt.

Bálint Ágnes (a Magyar Televízió első gyermekműsor-szerkesztője, rendező, író, a televíziózás meghatározó egyénisége) közvetlen munkatársa volt, a nagy meseíró nem véletlenül bízott meg benne. Mazsola és Manófalvi Manó 1963. november 6-án jelent meg először a képernyőn (135 héten keresztül ott is maradt). A bábokat Bródy Vera tervezte meg.

Cicavízió – Futrinka utca:

Az író így vall a szereplőről: „A Bródy Vera tervezte, dundi, zöld posztómalac évek óta (egészen pontosan 1959 óta) porosodott a raktárban. Megláttam, és tudtam: ő az, akit mindenki szeretni fog, ha egy kukkot sem szól, akkor is. Nevét egy szótárból vettem. Addig böngésztem a „malac”-hoz illő m-betűs szavakat, míg a „mazsola” szóhoz nem értem”.

Érdekesség, hogy az egyik héten szünetet kellett tartani a Mazsola vetítésében, mert drágulni kezdtek a sajtok és a tejtermékek, a műsorszerkesztőség pedig nem merte vállalni, hogy épp a drágulás előestéjén a nézők az „Elúszik a sajtunk” című Mazsola-epizódot lássák.

Mazsola és Tádé: Volt egyszer egy kismalac:

Havas Gertrúd tragikus körülmények között halt meg férfjével, Manócska megformálójával, Bölöni Kiss Istvánnal együtt. Ez a szomorú esemény vetett véget Mazsola történetének is. 1982. április 11-én szénmonoxid-mérgezést kaptak.

AJÁNLOTT LINKEK:

Mazsola Bálint Ágnes honlapján (balintagnes.hu)
Joshi Barat a bábszínházról (origo.hu)
Havas Gertrúd élete (netlexikon.hu)
Mazsoláról (egerhir.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik