Tudomány

Igazságos volt? – Hunyadi Mátyás születésnapja (1443)

Kolozsvár, február 23. – Ezen a napon született Hunyadi Mátyás, a magyar történelem leghíresebb és legismertebb személyisége.

Mondák és legendák terjednek arról, Mátyás mennyire jól megértette magát a kisemberekkel. Az 1458 és 1490 között uralkodó királynak valóban sok arca volt.

Apja Hunyadi János kormányzó, anyja Szilágyi Erzsébet. Volt egy bátyja: Hunyadi László, akit kivégeztek 1457-ben felségárulás miatt. Hatéves koráig egy dajka és anyja nevelte, majd először Szánoki Gergely, később Vitéz János tanította – humanista szellemben. Nagyon fogékony volt a történelmi érdekességekre, megtanult németül és csehül.

V. László uralkodása ezekben az időkben már igen csak bizonytalanná vált, el is menekült Bécsbe, majd Prágába, magával vitte Hunyadi Mátyást is, egyfajta túszként. Az országban aztán megszűntek a zavargások, a király azonban váratlanul meghalt, megnyitva ezzel az utat a Hunyadiak, pontosabban Mátyás előtt.

Egyszer volt Budán kutyavásár – Animációs film:

Csehországba kellett menni Mátyásért, az akkori uralkodó, Podjebrád György azzal a kitétellel adta ki, hogy feleségül veszi lányát, Katalint. Vitéz János és a Hunyadiak hívei hazahozták (nagybátyja, Szilágyi Mihály támogatásával), 1458-ban meg is érkeztek a fővárosba, ahol királlyá választották.

A házasságot végül 1463-ban ejtették meg, de egy év múlva Katalin meghalt gyermekágyi lázban, a fiúgyermek is meghalt. 1476-ban nősült újra, amikor Aragóniai Beatrixot vette el. Érdekesség, hogy fia, Corvin János házasságon kívül született egy bizonyos Edelpeck Borbálától.

Kiskorú volt, mikor a trónra került, mellé Szilágyi Mihályt nevezték ki kormányzónak, aki összeesküvést szervezett ellene (érdekesség, hogy később Vitéz János és Janus Pannonius is szembefordult vele, miután Csehország ellen indult és legyőzte Podjebrád Györgyöt). Mátyás ezt megtudta, majd börtönbe zárta nagybátyját.

A kolozsvári szobor megkoszorúzása 1943-ban:

A német-római császárral se jött ki, de vele békét kötött, és épp a bécsújhelyi megállapodással került vissza 80 000 aranyforintért a Szent Korona Magyarországra. Ezzel 1464 márciusában Székesfehérváron is megkoronázták.

Centralizált hatalmat épített és zsoldoshadsereget, amelyet fekete seregnek neveztek, és amelynek több mint 160 000 tagja volt.

Hogy miért lett igazságos? Mert a főurakat, a gazdagokat nagyobb tehervállalásra kényszerítette, igazságos adórendszert dolgozott ki (sok adót vezetett egyébként be és a sok hadjárata miatt a hadiadó is magas volt). Többször is felkarolt jobbágysorban tengődő embereket, például Bakócz Tamást, akiből majdnem pápa lett.

A kolozsvári szobor felújításának menete:

Igazi mecénása volt a reneszánsz kultúrának, világhírű könyvtárat tartott fent, kódexei igen ritka és drága kiadványok voltak. Címerében egy holló (latinul corvus) látható, innen ered a Corvinus, a Corvin név. Egy másik magyarázat szerint, amíg fogságban volt Csehországban, anyja egy hollóval küldött neki levelet – innen ered, hogy a Magyar Posta is a hollót választotta jelképéül egy ideig.

Az egyik legtöbb hadjáratot indító királyunk volt, ez némiképp ellentmond a róla kialakított pozitív sztereotípiának – legtöbb harcát sikeresen vívta meg. Ennek is köszönhető, hogy a „Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya” címet viselhette egy időben.

AJÁNLOTT LINKEK:

Mátyás király élete (wikipedia)
Hogyan bazmegolt Mátyás király? (index.hu)
Mátyás király levelei (mek.oszk.hu)
Hunyadi Mátyás és a székelyek (hargitakiado.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik