Tudomány

Vitákat kavar Stephen Hawking “Nagy elgondolása”

Tudományos és polgárpukkasztó Stephen Hawking végső kérdéseket kutató legújabb - és egyben lehet, hogy a legutolsó - könyve.

Stephen Hawking és Leonard Mlodinow fizikusok legújabb könyve az életről, az univerzumról és Istenről már megjelenése pillanatában is hatalmas vihart kavart az Egyesült Államokban.
A könyv ugyanis egyértelműen egy ateista kijelentéssel nyit, mely szerint nem Isten teremtette az univerzumot.

A könyv első lapján található mondat a szeptember hetedikei megjelenés után azonnal dühös reakciók hadát váltotta ki. Elsősorban rabbik, érsekek és egyházi történészek tiltakoztak, a kijelentést vérmes felháborodások hada követte, amely igen furcsának hat a 21. század látszólag felvilágosult és racionalista világában. Ehhez hasonló viták utoljára Darwin Fajok eredetének (Origin of The Species) megjelenésekor kerültek címlapra.

Stephen Hawking kiáll állítása mellett, mely szerint az összetett kozmológiának elsősorban nem hit- és vallási kérdésnek kell lennie, nem Isten létének tényén kellene alapulnia.

Decartes óta nem nagyon jelent meg ezzel a kérdéssel érdemlegesen foglalkozó logikai-filozófiai-fizikai munka. Azóta Decartes Isten tényét bizonyító állításai azóta is cáfolhatatlanok a filozófusok körében. Hawking és Mlodinow azonban megkísérli a “lehetetlent”.

Állításuk szerint ahhoz, hogy működjön az univerzum, nem feltétlenül szükséges Isten megléte.
A szerzők egyúttal leleplezik a kvantummechanika és a speciális relativitáselmélet látszólagos abszurditásait, a csillagászok és fizikusok teoretikai csapdáit, amelyek nem feltétlenül összeegyeztethetőek a még nem ismert valósággal.

Számos kvantummechanikai, filozófiai-kozmológiai munka nyugszik olyan alapokon, amelyek nem tudják kizárni az irracionális lehetőségeket, a meg nem ismertet pedig valamilyen néven hívják, hogy kizárják a vallási paramétereket a természettudományból. Így lesz Hawkingnál is a misztikus, még megmagyarázhatatlan végső kérdés az M-elmélet.

AZ M-ELMÉLET DIÓHÉJBAN

Az M-elmélet három paraméterből tevődik fel: M=master ‘mester’, miracle ‘csoda’, mistery ‘rejtély’ elnevezésű viszonylagos, és még leírhatatlan állandókból.

Az M-elmélettel kiiktatják az Istent és a vallást, illetve egy logikai tényezővé alakítják azt, amely egyúttal felszámolja az irracionalitásokat – és a metafizikai pontatlanságokat – az elméletekben.

Az M-elmélet lenne szerintük az, ami magyarázná a téridő 11. dimenzióját, ahol a pont-részecskék, kétdimenzió membránok, háromdimenziós foltok és egyéb tárgyak találhatóak.

Az M-elmélet lehetővé teszi az elképzelhetetlenül nagyszámú univerzumok létét. Az univerzum finomhangolását, amelynek az emberek léte is eredménye tudott lenni.

(Más univerzumok a tudósok szerint nem feltétlenül lehettek ilyen szerencsések.)

Az M-elmélet folytatása Einstein kutatásainak, megerősítése annak a paradigmának, amely általánosságban keresi a választ a lét kérdéseire. Erre utal a cím is, a “Grand Design“, amely nem más magyarul, mint a ‘nagy elgondolás, terv’. A könyv szerint most először vált végre leírhatóvá fizikai, racionális és tényszerűen ateista alapokon. Stephen Hawking szerint a tudósoknak ezután soha többé nem kell hivatkozniuk Istenre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik