Sport

US Open: Babosnak most nem sikerült a csoda

Samantha Stosur pályafutása alatt már 8. is volt a WTA-világranglistán. Olyan magasságokban járt, ahova még Babos Tímeának még nem sikerült felkapaszkodnia. A 31 éves ausztrál teniszezőnő ugyan már túl van a zeniten, jelenleg csak a 22., de a rutinja nagyobb annál, hogy kétszer egymást követően engedje nyerni Babost.

„Stosur ma nagyon jól játszott. Igazi bajnokként teniszezett végig a meccsen. Azt gondolom, jól játszottam én is. Küzdöttem, ahogy bírtam, de ma ez kevés volt. Apró hibákat vétettem ugyan, de összességében egy pozitív meccs volt. Persze szomorú vagyok! Talán majd jön egy könnyebb sorsolás a jövőben, addig pedig edzek tovább keményen, hogy készen álljak arra a feladatra! Köszi a drukkolást!!!”– nyilatkozta a mérkőzést követően Babos Tímea honlapján.

Igaz nem három játszmás, de ezúttal is szoros volt a mérkőzés. A 30 perces első játszmában a hajráig mindkét játékos hozta adogatását. Timi és Stosur is alig veszített pontot szerválóként, majd jött a döntő utolsó gém…A 22 éves magyar játékos 30-40 után bréklabdát hárított, de a következő két labdamenetet az ellenfele nyerte. 5:3 után Timi jutott bréklabdához, de sajnos Stosur egyenlített, majd le is zárta az első felvonást.

Babos a második játszmában sem tudott veszélyes lenni fogadóként. Most 2:2 után vesztette el adogató játékát és mivel nem tudott brékelni, 6:4-re elment a második játszma is. Babos párosban folytatja a küzdelmeket.

US Open, első forduló, a 64 közé jutásért, eredmények:

Samantha Stosur (ausztrál, 22.)-Babos Tímea 6:3, 6:4

nők:
Kvitova (cseh, 5.)-Siegemund (német) 6:1, 6:1
Pennetta (olasz, 26.)-Gajdosova (ausztrál) 6:1, 3:6, 6:1
Nara (japán)-Cornet (francia, 27.) 2:6, 6:4, 6:4
Rogers (amerikai)-Vickery (amerikai) 6:2, 6:2
Niculescu (román)-Panova (orosz) 7:6 (7-3), 5:7, 6:3
Halep (román, 2.)-Erakovic (új-zélandi) 6:2, 3:0-nál Erakovic feladta 
Wozniacki (dán, 4.)-Loeb (amerikai) 6:2, 6:0
Muguruza (spanyol, 9.)-Witthöft (német) 6:2, 6:4
Errani (olasz, 16.)-Hibi (japán) 6:0, 6:1  
Petkovic (német, 18.)-Garcia (francia) 3:6, 6:4, 7:5
Azarenka (fehérorosz, 20.)-Hradecka (cseh) 6:1, 6:2
Lisicki (német, 24.)-Szasznovics (fehérorosz) 6:1, 6:4
Schmiedlova (szlovák, 32.)-Görges (német) 6:3, 6:4
Rogyina (orosz)-Mrdeza (horvát) 6:2, 6:2
Barthel (német)-Pironkova (bolgár) 5:7, 7:6 (7-4), 6:1
Wickmayer (belga)-Schiavone (olasz) 6:3, 6:1
Kovinic (montenegrói)-Krunic (szerb) 4:6, 7:5, 6:1
Cetkovska (cseh)-McHale (amerikai) 4:6, 6:4, 6:3
Gibbs (amerikai)-Dominguez Lino (spanyol) 6:3, 3:6, 6:4
Giorgi (olasz)-Larsson (svéd) 6:3, 6:3
Vesznyina (orosz)-Robson (brit) 3:6, 6:3, 7:5   
Govorcova (fehérorosz)-Begu (román, 28.) 6:1, 0:6, 7:6 (7-3)            
Knapp (olasz)-Tomljanovic (horvát) 6:7 (1-7), 6:2, 6:4               
Bondarenko (ukrán)-Putyinceva (kazah) 6:0, 6:3
Ostapenko (lett)-Beck (német) 6:4, 1:6, 6:4
Curenko (ukrán)-Safarova (cseh, 6.) 6:4, 6:1          
Kerber (német, 11.)-Dulgheru (román) 6:3, 6:1          
Strycova (cseh)-Bacsinszky (svájci, 14.) 7:5, 6:0 
Lepchenko (amerikai)-Flipkens (belga) 6:1, 6:1                 
Csiang (kínai)-Szakkari (görög) 7:5, 6:2                           
Konta (brit)-Chirico (amerikai) 6:3, 6:0

férfiak:
Murray (brit, 3.)-Kyrgios (ausztrál) 7:5, 6:3, 4:6, 6:1
Tomic (ausztrál, 24.)-Dzumhur (bosnyák) 5:7, 7:6 (7-4), 6:4, 6:3
Mannarino (francia)-Kravcsuk (orosz) 7:6 (8-6), 6:4, 6:1
Ram (amerikai)-Harrison (amerikai) 7:6 (7-3), 6:4, 6:1
Federer (svájci, 2.)-Mayer (argentin) 6:1, 6:2, 6:2 
Wawrinka (svájci, 5.)-Ramos (spanyol) 7:5, 6:4, 7:6 (8-6)      
Anderson (dél-afrikai, 15.)-Rublev (orosz) 7:6 (7-1), 6:7 (5-7), 7:5, 6:3
Thiem (osztrák, 20.) – Gimeno-Traver (spanyol) 7:5, 6:3, 7:5
Troicki (szerb, 22.)-Tiafoe (amerikai) 7:5, 6:4, 6:3
Sock (amerikai, 28.)-Estrella (dominikai) 6:2, 6:3, 6:2
Kohlschreiber (német, 29.)-Zverev (német) 6:7 (0-7), 6:2, 6:0, 2:6, 6:4
Garcia-Lopez (spanyol, 31.)-Tipsarevic (szerb) 7:6 (7-4), 4:6, 4:6, 6:3, 6:1
Darcis (belga)-Bagdatisz (ciprusi) 6:7 (2-7), 6:3, 6:2, 3:1-nél Bagdatisz feladta           
Isztomin (üzbég)-Becker (német) 6:7 (9-11), 6:4, 6:4, 6:1
Hewitt (ausztrál)-Nedovieszov (kazah) 6:0, 7:6 (7-2), 1:0-nál Nedovieszov feladta    
Bemelmans (belga)-Müller (luxemburgi) 6:4, 1:6, 6:4, 6:4
Csung (dél-koreai)-Duckworth (ausztrál) 6:3, 6:1, 6:2
Rosol (cseh)-Donaldson (amerikai) 7:6 (9-7), 6:0, 7:6 (7-4)    
Mahut (francia)-Querrey (amerikai) 7:5, 7:6 (8-6), 7:5
Berdych (cseh, 6.)-Fratangelo (amerikai) 6:3, 6:2, 6:4
Young (amerikai)-Simon (francia, 11.) 2:6, 4:6, 6:4, 6:4, 6:4   
Gasquet (francia, 12.)-Kokkinakis (ausztrál) 4:6, 6:1, 4:6, 6:3, 2:0-nál Kokkinakis feladta
Isner (amerikai, 13.)-Dzsaziri (tunéziai) 6:2, 6:3, 6:4              
Karlovic (horvát, 21.)-Delbonis (argentin) 6:3, 7:5, 7:5
Bellucci (brazil, 30.)-Ward (brit) 6:1, 7:5, 6:3
Nisioka (japán)-Mathieu (francia) 6:4, 2:6, 6:7 (7-9), 6:1, 6:2
Vesely (cseh)-Lorenzi (olasz) 6:4, 6:4, 6:4 
Melzer (osztrák)-Kudla (amerikai) 6:3, 7:5, 6:1
Haase (holland)-Brown (német) 4:6, 4:6, 6:3, 7:5, 6:4 
Juzsnij (orosz)-Smith (ausztrál) 6:1, 3:6, 7:5, 7:6 (7-4)  
Bedene (brit)-Gulbis (lett) 3:6, 6:4, 3:0-nál Gulbis feladta
Krajicek (amerikai)-Giraldo (kolumbiai) 3:6, 7:6 (8-6), 7:6 (8-6), 7:6 (7-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik