Sport

Novemberben jön a 2017-es úszó vb főpróbája

A bajnokságon egyébként érdemes lesz kiemelkedő produkcióval előrukkolni, ugyanis – a MÚSZ tájékoztatása szerint – az elért időeredmények alapján abszolút sorrendet állítanak fel, és a legjobbak a szövetség támogatói által felajánlott, igen értékes ajándékokat vehetik át.

Fotó: MTI

Az ülésen a jövő júliusi, hódmezővásárhelyi junior úszó Európa-bajnokság előkészületeiről is szó esett. Elhangzott, hogy a Gyarmati Dezső Uszodát még tovább bővítik, hogy a helyszín tökéletesen alkalmassá váljon az esemény lebonyolítására. A 800 milliós kormányzati, valamint 169 milliós TAO-támogatásból jelenleg is épül egy 33×25 méteres, fedett medence, amely az Eb alatt bemelegítő medenceként funkcionál majd. Ezen túlmenően erősítőtermet is kialakítanak, így az uszoda a már meglévő, tízpályás versenymedencével tökéletes helyszíne lehet a július 6. és 10. között esedékes korosztályos Eb-nek.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke jelezte, egy évvel a 2017-es világbajnokság előtt ez az esemény egyfajta főpróbának is tekinthető, ennek megfelelően a szövetség a lehető legnagyobb szakmai támogatást nyújtja a megrendezéséhez.

Az elnökség elfogadta a nyári világversenyekről készült kapitányi beszámolókat, illetve jóváhagyta azok névsorát, akiket az idén iktatnak be a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába. A lista közvetlenül a százhalombattai ünnepség előtt lesz nyilvános.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik