Tech

Kiterjesztettvalóság-headsetet vásárolt az Apple

Az nem titok, hogy az Apple sokkal inkább a kiterjesztett valóságban (AR) hisz, mint virtuális testvérében. Júniusban a cég bejelentette, hogy az iOS 11 mobiloperációs-rendszerrel érkező ARKit nevű eszközkészlettel a fejlesztők elkezdhetnek AR-appokat írni iPhone-ra és iPadre, majd később felreppentek a pletykák arról is, hogy egy dedikált hardveren, méghozzá egy AR-szemüvegen dolgozhatnak.

A legfrissebb hírek még inkább erre utalnak: ugyan az Apple egyelőre még nem erősítette meg, de nem is tagadta, hogy 30 millió dollárért (körülbelül nyolc milliárd forint) felvásárolták a kanadai Vrvana nevű startupot, akik egy olyan headsetet fejlesztenek, ami egyszerre ötvözi a kiterjesztett és a virtuális valóság technológiáját.

A TechCrunch és a Business Insider forrásai szerint is létrejött az akvizíció, úgy tudják, hogy a startup egykori vezetője és számos dolgozója pedig már az Apple-nél fejleszt.

A Vrvana egyetlen terméke a Totem nevű headset, amit sosem kezdtek el árusítani, de aktívan demózták. Más eszközökkel ellentétben a Totem egyetlen sisakban kombinálja az AR-t és a VR-t, és kamerákkal gyűjt adatokat az OLED kijelzőn megjelenített másolathoz, amit a külső világról készít. Erre kerülnek rá a kiterjesztett valóságos, digitális rétegek.

A Microsoft HoloLensnél annyival kínál többet, hogy színes animációkat is meg tud jeleníteni a fizikai világ rétegei felett, míg a redmondiak eszköze szellemszerű kivetüléseket produkál. Természetesen hátránya is van, méghozzá a kamera laggolása, amit a cégnek sikerült lerövidítenie három miliszekundumra, de ez még nem elég.

Persze mindezen megoldásokat egy masszív sisakba pakolták bele, így a kivitelezésen is van mit csiszolnia az Apple-nek, ha egy könnyű szemüvegről álmodozik, de úgy tűnik, hogy a startup bekebelezésével most meghatározó lépést tettek ezen céljuk felé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik