Tech

Vérfagyasztó horrorsztorik írására képeztek ki egy gépagyat

A mesterséges intelligencia eddig rémtörténeteket ihletett, de most fordult a kocka: ő írja azokat.

Ugyan a kreatív írás hagyományosan az emberek területe, az egyre találékonyabb és fejlettebb mesterséges intelligencia (MI) szoftverek lassan itt is megvetik lábukat. Korábban például már fejlesztettek olyan szoftvert, ami száraz információkat, főleg számokat tartalmazó gazdasági híreket tud előállítani.

A Massachusetsi Műszaki Egyetem (MIT) médialaborjának kutatói által fejlesztett Shelley nevű bot (a Frankenstein írója, Mary Shelley után) ennél messzebb megy: elképesztő horrortörténeteket farag, persze némi segítséggel.

A gépagy óránként posztolja történeteit saját Twitter-profilján 2-3 részletben, amiknek végét a #yourturn hashtaggel jelzi. Ezután a felhasználókon a sor, hogy folytassák azt és olyan új ötleteket adjanak, amik alapján inspirálódhat a gépagy.

Shelley nem reagál minden egyes elkezdett történetszálra, csak azokra, amik a legtöbb interakciót kapták (lájkot, választ, továbbosztást). Ahogy a fejlesztők jellemzik, elég neki egy kis inspiráció, egy gondolat, amit a „saját furcsa kreatív agyával” ötvöz.

Mindehhez hozzáveszi azt a 140 ezer horrorsztorit, amit a Reddit egyik alfórumából használtak fel a fejlesztők a kiképzésére, így Shelley bőséges tanítást kapott az olyan jellemző horrormotívumokból, mint a szellemek, szörnyek, zombik és a hátborzongató hangulati leírások.

Eddig írt történeteiben találunk egészen megkapó sorokat is: „Csendben állt, a feje mozdulatlan volt, de engem bámult és azt mondta: Sajnálom. Rád találtam. Azt akarom, hogy élvezd ezt az átkot. ” Vagy mint:

„Valójában nem voltam halott. Még mindig a saját testemben léteztem.”

De persze akadnak igen furcsák is.

„Te…. a feleséged az apád – mondta a hang.”

A horroríró MI-vel kapcsolatban az a legérdekesebb, miként támaszkodik az emberi interakcióra, és egyben remek példája annak, hogyan tud együtt dolgozni az ember és az MI úgy, hogy valami újat alkosson. A fejlesztők nem titkolt célja egyébként, hogy a sztorikat egybefogva megalkossák a világ első gépagy-ember által írt horror-antológiáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik