Tech

Levideózták az Apple önjáró autóját

Az egy ideje nem titok, hogy az Apple is beszállt az önjáró autók versenyébe, hiszen néhány hónapja már kiszivárgott, hogy az almás cég megkapta az engedélyt a hatóságoktól, hogy a forgalomban is tesztelje a fejlesztés alatt álló, a pletykák szerint Projekt Titan név alatt futó technológiáját. A napokban ráadásul videó is készült az egyik olyan járműről, ami az Apple eszközeivel volt felszerelve.

A mozgóképet MacAllister Higgins rögzítette és posztolta a Twitterre, és a felvételen egy Lexus SUV látható, aminek a tetején különféle hardverek, radarok, kamerák és legalább hat darab Velodyne-made LIDAR szenzor kapott helyet, méghozzá az Apple-termékeket idéző fehér műanyagba „csomagolva”.

Azt persze érdemes tudni, hogy a cupertinói cég nem lép be az autógyártók piacára, tehát ha valaki arra számít, hogy a közeljövőben Apple logós prémium járművek kerülnek forgalomba, az csalódni fog, hiszen belsős források szerint a cég ezt a tervet teljesen elvetette, és

ahelyett, hogy az alapoktól építenének saját modellt, inkább az önjáró autók szoftverére kezdtek koncentrálni.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója ezt egy interjúban maga is elismerte, és a mostani videó tanulsága szerint a fejlesztés jó ütemben zajlik, így már csak az a kérdés, hogy milyen területen és milyen cégekkel szövetkezve fogják használni az önjáró járműveket vezérlő saját rendszerüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik