Tech

Magukat töltik újra a csomagszállító szuperdrónok

A szállító drónokat építő Matternet jelenleg azon dolgozik, hogy technológiáját kereskedelmi forgalomba hozhassa. A hatékony szállítást ígérő önrepülő drónok vérmintákat és más egészségügyi mintákat tudnának villámgyorsan eljuttatni egyik laborból a másikba.

A cég rendszerének része egy olyan, nemrég bemutatott egyedi töltőállomás is, ahol a drónok akkumulátort cserélhetnek, majd felvehetik a csomagokat, hogy azokat elszállíthassák egy másik csomagpontra.

A felhasználónak először egy appon keresztül kell leadnia a szállítási adatokat, majd a leginkább fehér postaládára emlékeztető Matternet állomáson egyszerűen le kell azt raknia a láda gyomrába. Jelenleg legfeljebb kétkilós szállítmánnyal bírnak el a drónok, így csak kisméretű pakkokal birkózik meg a rendszer. A címzett egy kapott QR-kód beolvasásával tudja átvenni a küldeményt a kiválasztott másik állomáson.

Ugyan az önjáró technológiák terén nagy nyüzsgés a startup-életben, csak kevés cég tud felmutatni már működő terméket. Míg a Matternet a megfelelő jogszabályi környezetre vár az Egyesült Államok területén, addig is Svájcban készíti elő drónjaik bevetését, az első ilyen eszközökből álló hálózatot következő hónapban állítják munkába.

A szerkezetek valódi vérmintákat fognak szállítani a kórházi szobákból a laborokba, így már csak azért is különös a cég szolgáltatása, mert nem tesztüzemben indul el. Az egészségügyi világban minden perc számít, ezért a labormunka lerövidítése a gyorsan közlekedő drónok által jelentősen növelheti annak esélyét, hogy a páciensek időben részesülhessenek megfelelő kezelésben.

A Matternet a drónból, állomásból és felhős szolgáltatásból álló technológiáját a közlekedési szolgáltatóknak adná el, akik ezután azt szolgáltatásként nyújthatnák kórházak és más egészségügyi szervek számára. A cég következő célja, hogy több svájci nagyvárosban is jelen lehessen, majd az Egyesült Királyság és Németország felé nyitnának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik