Tech

Mellbimbót villantott Mario

A Nintendo tegnap este tartotta az aktuális Nintendo Direct közvetítését, amiben a cég a játékaival és konzoljaival kapcsolatos újdonságokról számol be a rajongóknak és érdeklődőknek. Szerda este nemcsak az új New Nintendo 2DS XL variánsokról hullott le a lepel, de kaptunk egy kis ízelítőt az október 27-én Nintendo Switch-re megjelenő Super Mario Odyssey-ből is, amiben a japánok legnépszerűbb figurája olyat tesz, amire a múltban csak nagyon ritkán volt példa.

Marióról mostanában sorra derülnek ki a dolgok: nemrég világossá vált, hogy már régen nem az, akinek hittük, most pedig egy kifejezetten intim részlet látott napvilágot a sokak által imádott karakterrel kapcsolatban. Neki is van mellbimbója, és nem fél megmutatni őket!

A bajszos – egykori – vízvezeték-szerelő ugyan nem először mutatkozik a képernyőkön félmeztelenül, viszont a Nintendo Switch-nek köszönhető részletes grafikának hála már azt is tudjuk, hogy

a bajszos figura sincs híján az említett testrészeknek.

Mario az ősszel érkező új kalandjában a tengerparti részeken vetkőzik majd piros alapon fehér pöttyös fürdőgatyára (a sapka persze itt is a kobakján marad), és a villámfelmérésünk alapján a női játékosok imádni fogják ezeket a pillanatokat, hiszen a Nintendo által megosztott kép és videó láttán a hölgyismerősök azonnal „Milyen cukiiii!” felkiáltásban törtek ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik