Tech

Bemutatkozott az új iPhone X teljes előlapot fedő kijelzővel

Új helyszínen, az Apple új kampuszán, a Steve Jobs Theaterben tartotta meg az almás cég hagyományos őszi rendezvényét. Stílusosan az egykori alapító szavaival kezdődött a bemutató, melyen a legújabb iPhone-okról, okosóráról, médialejátszóról és szoftverekről rántották le a leplet.

Steve Jobsra emlékezve rajtolt el az Apple idei őszi nagy eseménye, amit első alkalommal tartottak az Apple új kampuszán, azon belül is a Steve Jobs Theater termében. Az egykori Apple-vezértől idézett monológ után Tim Cook lépett színpadra, hogy beszédet tartson Jobs jelentőségéről.

Hatalmas megtiszteltetés, hogy elsőként én üdvözölhetem Önöket a Steve Jobs Theaterben. Nem telik el nap, hogy ne gondolnánk rá. Az emlékek megrohantak minket, ahogy a mai rendezvényre készültünk. Időbe telt, de eljutottunk odáig, hogy örömmel és nem szomorúsággal gondolunk rá

– mondta az Apple vezére.

Majd a hatalmas, űrhajóra hasonlító, új kampuszt- melyet még Jobs álmodott meg – kezdték méltatni. Az épületet teljes egészében megújuló energiaforrásokkal üzemeltetik. Az alkalmazottakat az év végéig fokozatosan költöztetik be a kampuszra.

Galéria

A nyáron is bejelentett ARKit-nek köszönhetően kiterjesztett valóságban fogják tudni körbevezetni a látogatókat, plusz információkkal, érdekességgekkel látva el őket nézelődés közben.

Ez volt nyáron az Apple WWDC fejlesztői konferenciáján:

Olyan lett az új iPad, mint egy Mac
Az új iOS 11 szinte asztali gépet varázsol az új iPad Próból.

És akkor kezdődjön a bejelentés lényege: a kütyük és a szoftverek.

1) APPLE WATCH

Jöttek a szokásos számok: az Apple Watch Tim Cook szavaival élve arra ösztönzi az embereket, hogy aktívabb életet éljenek, és úgy tűnik, ez a misszió sikeres, a legtöbbet eladott okosórává nőtte ki magát.

A második szériás óra megjelenése után 50 százalékkal nőtt az eladások száma egy év alatt, és a vásárlói visszajelzések alapján a felhasználók 97 százaléka elégedett a termékkel.

Jeff Williams, az Apple műszaki igazgatója (COO) mutatta be a Watch új fejlesztéseit, egy újratervezett fitneszappot, és a GymKitet, aminek köszönhető kondigépekkel is kompatibilis lesz az eszköz.

A cég szerint az Apple Watch a legtöbbet használt pulzusmérő a világon, ezt a funkciót is bővítik több értesítéssel és hangjelzéssel. Az óra új operációs rendszere, a watchOS 4 szeptember 19-től válik elérhetővé.

A java pedig ezután következett, az újgenerációs okosóra. Az Apple Watch Series 3 legnagyobb újítása a mobilnetes támogatás, hogy immár saját mobilhálózaton tud működni, nem kell összecsatlakoztatni egy mobillal, ha például telefonálni, netezni akarunk vagy zenét streamelni futás, edzés közben. Egy hangos edző app is kerül bele, így elég bedugni a fülest, és mondja is nekünk a mozdulatokat, vagy hogy mennyire jól teljesítünk.

Kerül bele magasságérzékelő is (altimeter), ami a komolyabb sportórákra jellemző, ennek főleg a túrázók, hegymászók örülhetnek.

Az elődnél 70 százalékkal gyorsabb kétmagos processzort kap. Újféle színekkel, légáteresztő szíjakkal tudjuk megvenni.

A mobilhálózatot támogató modell 399 dollárról, míg a sima verzió 329 dollárról indul. Ezzel együtt az első szériás modell olcsóbbá válik: 249 dollártól megvásárolható. Az előrendelés szeptember 15-től indul, egy héttel később kerül boltokba.

2) APPLE TV

Ahogy már korábban is hallhattunk arról, az Apple TV 4K-s streamelést és HDR-támogatást kap, a set-top-boxot már Eddy Cue mutatta be.

Ugyan ez annyira nem hangzik nagy dobásnak, kicsit olyan, mintha 2013-ba ugrottunk volna vissza. Ám ha ezek a 4K-tartalmak iTunes-on is elérhetőek lesznek, viszonylag olcsón, azzal az Apple már megtudja venni az embereket, hiszen kevés ilyen felbontású kontent érhető még el legálisan streamelésre.

A legnagyobb hollywoodi stúdiókkal dolgozunk, hogy filmjeik 4K HDR tartalomként felkerüljenek iTunes-ra. Ráadásul ugyanolyan áron lehet megkapni őket, mint a HD-tartalmakat.

A bemutató ezen részének legizgalmasabb momentuma persze az új Pókember filmből mutatott részlet volt.

A médialejátszó A10X processzort kap, és a tvOS legújabb verzióját. A set-top-box alapmodellje 149 dollártól, a 4K-s TV 32 gigabájt tárhellyel 179 dollártól, 64 GB tárhellyel 199 dollártól lesz kapható. A rendelés szeptember 15-én indul az érintett országokban, míg a boltokba szeptember 22-én kerül. 

3) iPhone 8 és 8 Plus

És a show legjobban várt része: az iPhone. Tim Cook szavaival élve: “Elképesztő, hogy az iPhone mekkora hatással van a mindennapjainkra”. Kiemelte az első iPhone-nal bemutatkozó multitouchot, majd főbb állomásokként az App Store-t, a Retina kijelzőt és a FaceTime appot említette.

Az iPhone 7 széria rendhagyó módon nem frissített, 7s változatot kapott (HABÁR AZ!), hanem új számozással az iPhone 8 és 8 Plus mutatkozott be (hello Samsung S8 és Note 8!) a hátlapon egy- és duálkamerás változatban.

Az elöl-hátul üveg borítású készülék ezüst, asztroszürke és arany színben lesz kapható. Az A11 Bionic chip kerül bele, ami a cég szerint “a legerőteljesebb chip, ami valaha telefonba került.”A 64-bites, hatmagos chipben kettő mag 25 százalékkal gyorsabb, mint maga az A10, míg a négy energiahatékony mag 70 százalékkal gyorsabb.

Az A11 egy új képfeldolgozó egységet is kap, amit a 12 megapixeles hátlapi kamera használ ki, ezt már kifejezetten a kiterjesztett valósághoz kalibrálták és 83 százalékkal több fényt biztosít.

Érkezik egy igazi duálkamerás funkció, a Portrait Lightning is, ami még a felvétel készítése közben, valós időben érzékeli a mélységet és a fényeket.

Az új iPhone videóban sem rossz: másodpercenként 60 képkockát (fps) rögzít 4K-ban, ahogy 1080 pixeles felbontásban 240 fps-es slow-motion felvételt készít.

Az Apple szerint a jövő a vezeték nélküli hálózatoké, ezért az új mobil LTE Advanced és BT 5.0 támogatást kap. Az iPhone 8 üveg hátuljának köszönhetően megkapja a vezeték nélküli töltést is, amihez egy plusz dokkolót kell használni.

Az iPhone 8 64GB tárhellyel felszerelve 699 dollárról, míg az iPhone 8 Plus 799 dollárról indul, a 256 GB-os változatok áráról nem esett szó.

Ahogy korábban is megírtuk az előrendelés az első körös országokban szeptember 15-én, pénteken indul, Magyarország második körben jut hozzá: szeptember 22-én indul az előrendelés és 29-én kerül a boltokba. Az iOS 11 szeptember 19-én érkezik.

Két hét múlva érkezik az új méregdrága iPhone Magyarországra
Hazánkban tíz nap múlva kezdődhet meg az előrendelés. Mégis van, aki már most sorban áll.

4) iPhone X

A bemutató nyolcvanadik percében érkezett, amire mindenki várt: a jubileumi csúcskészülék, ami valóban az iPhone X nevet kapta (ejtsd: “ten”, azaz tízes), és Tim Cook szerint az első iPhone óta ez a legfontosabb dolog, ami történhet az Apple telefonokkal.

Egy igazi vékony kávás, szinte a teljes előlapot lefedő szuperretina kijelzős okostelefon, melyről eltűnt a Home gomb és egyben az ujjlenyomatolvasó. A kijelzőt egyszerűen egy suhintással lehet feloldani, az ujjunkat behúzva a képernyő aljáról. Az oldalsó gomb viszont nagyobb lett, ezzel lehet előhívni Sirit is.

Kaptunk viszont új biometrikus azonosítót, a TouchID utódját a FaceID-t, azaz egy arcfelismerős rendszert, mellyel feloldhatjuk a készüléket.

Galéria

Elöl-hátul üvegborítású készüléket láthatunk, víz- és porálló kialakításban, asztroszürke és ezüst színben. Ahogy korábban is hallhattuk, ez az első OLED-panellel felszerelt iPhone, 2436 x 1125-es pixeles felbontással, 458ppi képpontsűrűséggel.

Nézni is zsúfoltnak tűnt, amikor azt mutatták be, mi mindent sikerült a mobil felső részére zsúfolni a TrueDepth kamerarendszer alatt: ide került az infravörös kamera, előlapi kamera, pontkivetítő, közelségérzékelő, mikrofon, hangszóró.

A készülék lelke az A11 Bionic neural engine chip, amit kimondottan gépi tanulásos algoritmusokhoz terveztek, és két maggal végez 600 milliárd műveletet másodpercenként – ennek köszönhető a FaceID-s arcfelismerés is.

A cég megnyugtatta azokat, akik arról tartottak, hogy sminkben nem fogja őket felismerni a telefon: a rendszer működik akkor is, ha más frizurát vágatunk, ha sapkát, vagy szemüveget veszünk fel.

És hogy a biztonsággal mi a helyzet? A cég elmondása szerint 50 000-ből 1 az esély arra, hogy random ember feloldja a telefont TouchID-vel, a FaceID esetében ez már 1:1000000-hoz. Az azonosítórendszer működik Apple Pay-jel is.

Persze a technológia nagyon sok más hasznos dologhoz jó. Mondjuk a közösségi oldalak és csetelők szerelmeseinek az emodzsikészítéshez. Az Animoji nevű funkcióval a felhasználó saját arckifejezéseiből készíthet hangulatjeleket.

A fiatalok kedvence, a Snapchat app például új AR-szűrőket kap, amivel még tökéletesebben le lehet követni az arc mozgását, így részletes, precíz maszkokat tudunk képek készítéséhez, videózáshoz, videohíváshoz használni.

A duálkamera nagy előnye a duális optikai stabilizátor (Dual OIS). Amúgy 12 megapixeles, rossz fényviszonyok közt is jó képeket csinál (f1.8 és 2.4 telefotón). Qaud-LED True Tone vaku segíti a munkát.

Üzemidő kapcsán elhangzott, az iPhone X két órával tovább bírja mint egy iPhone 7, illetve vezeték nélküli tölthető.

Ennek kapcsán bemutatták a töltős kiegészítőt, az AirPowert, ami egyszerre támogatja az Apple Watch 3-at, az új iPhone-t és az AirPod füleseket is.

Galéria

Az iPhone X 64 GB-os változata 999 dollárról indul. Az előrendelés október 27-én indul az első körös országokban, és november 3-án kerül a boltokba. Így Magyarországon vélhetően csak novemberben indul be az egész előrendelési procedúra. 

Ezzel együtt a korábbi mobilok ára is változnak lefelé:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik