Tech

Tinderről másolt funkciót tesztel a Facebook

A Motherboard újságírója szúrta ki, hogy a Facebook egy olyan funkciót tesztel a mobilos Messengerben, ami az offline baráti találkozók összehozását segíti, méghozzá a Tinderhez hasonló módon. Persze nem kell rögtön a randialkalmazás konkurensét látni benne, mert csak a felhasználó ismerőseit vonja be a dologba, nem pedig az ismeretlen, potenciális partnereket.

A szűk körű tesztben résztvevő alanyok elmondása szerint a közösségi oldal értesítés formájában ajánlotta fel egyik ismerősüket, azt kérdezve, hogy szeretnének-e vele találkozni a héten, erre igennel és nemmel válaszolhattak. Mellette még 15 másik baráttal kapcsolatban adhattak visszajelzést ugyanerre a kérdésre. A másik fél csak akkor kapott értesítést a felhasználó szándékáról, ha ő is igennel válaszolt.

Forrás: Jacob Dubé

Ez pedig eléggé hajaz a Tinder koncepciójára, hiszen a népszerű randiapp is azon alapul, hogy kölcsönös érdeklődéssel kezdeményezhető kapcsolat. Ahogy a Tinderen, itt is a “match” a lényeg, csak éppen a barátainkkal – bár már alapból furcsa elképzelés, hogy a Facebook azokkal tukmálja a találkozót, akik elvileg már a barátaink, és valószínűleg találkozunk is velük, ha tényleg fontosak számunkra.

A felhasználók sokszor használják azon célból a Facebookot, hogy barátaikkal szervezzenek találkozókat. Ezért egy nagyon szűk körű tesztet futtatunk a Facebook appon belül, hogy ezt megkönnyítsük. Kíváncsian várjuk az emberek visszajelzéseit.”

– árulta el a cég a The Verge-nek.

A tesztbe csak új-zélandi és torontói felhasználókat vontak be, és nem tudni, hogy élesben mikor kerül be a fejlesztés az appba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik