Tech

Pitypangból készült a hagyományosnál jobb kerékpárabroncs

Gyermekláncfűből nyert természetes gumiból készített kerékpárabroncsot az Apollo Vredestein. A prototípust az Eurobike-on mutatták be, a németországi Friedrichshafenben. A Forzetta Flower Power névre hallgató abroncs az Európai Unió által támogatott DRIVE4EU kutatási program keretében, a hollandiai Wageningen Egyetem és Kutatóközponttal közösen készült el.

A mindenki által ismert gyermekláncfű egy Kazahsztánban őshonos fajtája, az úgynevezett gumipitypang (Taraxacum kok-saghyz vagy TKS) gyökeréből nyert természetes gumiból a világon most először állítottak elő kerékpárabroncsot. Ezért is nevezték el “Flower Power”-nek, visszautalásként a hippiemozgalom szimbólumára, a békére, a szerelemre, a világ megváltoztatásának szándékára. A Fortezza pedig nem más, mint a Vredestein kerékpárabroncs márkája.

Forrás: Apollo Vredestein

Az Apollo Vredestein és a Wageningen Egyetem és Kutatóközpont közösen fejlesztették ki a speciális gumit, hogy az alkalmas legyen a gyártásra, illetve különböző összetételeket tesztelhessenek. A prototípushoz Hollandiában termesztett pitypangot használtak fel, kísérletezve azzal, hogy hogyan tudják belőle a legjobb minőségű gumit kisajtolni, ami a folyamat minden állomásánál egyre erősebbé és tartósabbá vált.

Az így megalkotott különleges összetétel lett a Fortezza Flower Power prototípus alapanyaga, ami ráadásul jobb tapadást biztosít a hagyományos abroncsoknál, hiszen sokkal magasabb koncentrátumban található meg benne a természetes gyanta. Jelenleg a tömeggyártás elindításának lehetőségét vizsgálják.

A DRIVE4EU nevet kapta a kezdeményezés, amit a Wageningen Egyetem és Kutatóközpont vezet, és amiben az Apollo Vredestein is részt vesz. A projekt elsősorban a Kazahsztánban őshonos pitypang felhasználási lehetőségeire koncentrál. Ennek két fő oka: egyrészt szeretnének megoldást találni a természetes gumi világméretű hiányára, illetve az EU is igyekszik csökkenteni gumiimport függőségét.

Forrás: Apollo Vredestein

A világújdonságnak számító, pitypangból készült abroncs mellett az Apollo Vredestein három teljesen új típusú országúti abroncsot is bemutatott az Eurobike kiállításon, amikkel a sportosabb vonal iránti elkötelezettségét erősíti. Ezek a Fortezza Duralite, a Fortezza Tubeless Ready és a a Fortezza Senso Tri.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik