Tech

Magyarul is megtanul a PlayStation

Habár a Sony konzolja, a PlayStation 4 és a hozzá tartozó online rendszer, a PlayStation Network már évek óta elérhető Magyarországon, sem a konzol, sem az áruház nem támogatta a magyar nyelvet. Ennek viszont hamarosan vége!

A Sony legutóbbi konzoljához, a PlayStation 4-hez rendszeresen érkeznek szoftverfrissítések, amik a kötelező hibajavítások mellett sokszor hasznos vagy újragondolt funkciókkal, illetve teljesítményjavító megoldásokkal ruházzák fel a játékgépet.

A PLAYSTATION 4 PRO HAMAROSAN MAGYARUL IS TUDNI FOGForrás: Sony

A napokban szivárgott ki, hogy a Sony boszorkánykonyhájában már javában készül a 5.0-s változat a PlayStation 4 szoftveréből, ami verziószámhoz illően komoly változásokat hoz a konzoltulajdonosok számára. Ezek egyike, hogy az erősebb hardverrel felszerelt PS4 Prós felhasználók, akár már 1080p-ben is tudnak majd streamelni a Twitch-en, méghozzá 60 képkocka per másodperces képfrissítés mellett.

Az egyelőre ismeretlen megjelenési dátumú update emellé teljesen átalakítja a konzolon elérhető közösségi funkciókat, de ami számunkra ennél sokkal fontosabb, hogy a támogatott nyelvek száma héttel bővül. Ezek között megtaláljuk a magyart is, így a Sony által készített konzolok életében először akár már az anyanyelvünkön is használhatjuk a játékgépünket.

A magyar mellé megérkezik továbbá a cseh, a thai, a görög, az indonéz, a vietnámi és a román nyelv támogatása is.

Hogy ez a változás érinti-e a PlayStation Network áruházat, illetve a PlayStation Camerával elérhető hanggal vezérlős lehetőséget, arról nem szólnak a kiszivárgott információk, de a magunk részéről egyáltalán nem lennénk meglepődve, ha a Sony ezekre is gondolt volna, ha már ennyi évbe tellett, hogy magyarul is használhassuk az itthon is kifejezetten népszerű játékgépet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik